Programajánló

Pöltenberg-emléknap Bükkaranyoson

2014-07-25 08:40

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Huszártalálkozót és emlékcsatát tartanak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkaranyoson szombaton, ahol mintegy húsz hagyományőrző csapat játszik újra egy 1849-es összeütközést temérdek lovassal, gyalogoskatonával és ágyúkkal – közölték a szervezők az MTI-vel.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Huszár és Lovas Hagyományőrző Egyesület (Huszárbandérium) közreműködésével korhű jelmezekben és kellékekkel, a történelmi kutatások alapján feltárt kronológia alapján elevenedik meg az 1849-es csata, amelyet Pöltenberg Ernő vezetett a cári csapatok ellen.  
 
A Kulcsárvölgy-patak melletti füves területen nem csak csatáznak majd; a szokásos népzenei és táncbemutatókon kívül lesz bográcsos főzőverseny, csikós-, lovasíjász- és dzsidás parádé, díszőrség, bajvívás. Rendeznek gyermekcsatát is, amelyen a kicsik is belekóstolhatnak a hagyományőrzés világába.     
A történelmi játék célja az, hogy a szervezők megmutassák a korabeli egyenruhákat, fegyvereket hagyományőrző csapatok részvételével.

Az egyesület immár ötödik alkalommal szervez emlékcsatát. Idén is emléket állítanak a 165 évvel ezelőtti összecsapás hős vezérének, az aradi vértanúk egyikének, Pöltenberg Ernőnek és a vitéz magyar huszároknak. Pöltenber Ernő honvéd vezérőrnagyot a szabadságharc leverése után kötél általi halálra ítélték.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2022-01-25 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!