Gazdaság

A magyar kormány vásárolja meg az MKB-t

2014-07-24 17:29

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A magyar kormány vásárolja meg az MKB Bank Zrt.-t a Bayerische Landesbanktól (BayernLB).

A bajor tartományi bank csütörtöki közleménye szerint a kormány 55 millió eurót fizet a bankért. A BayernLB ugyanakkor elengedi az MKB 270 millió eurós tartozását. Az ügyletet a tervek szerint szeptemberig véglegesítik.

A BayernLB 1994-ben szerzett tulajdonrészt az MKB Bankban, és a legutóbbi, 2014 februári kimutatás szerint egy részvény híján a bank 100 százalékos tulajdonosa. Az Európai Bizottság 2012-es döntése értelmében a bajor tartományi banknak legkésőbb 2016 végéig értékesítenie kell magyar leányvállalatát.

Az MKB megvétele az első lépés a magyar bankrendszer konszolidációjában, amellyel a kormány célja, hogy olyan működőképes, erős, hitelezésben aktív bankrendszer jöjjön létre, amelyben a hazai tulajdon aránya fokozatosan nőhet - ezt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mondta a kormányzati portálon megjelent interjúban.

A miniszter kiemelte, a német tulajdonos vállalta, hogy az átadás előtt 270 millió eurós tőkeemelést hajt végre a Magyar Külkereskedelmi Bank Zrt.-ben (MKB), tehát a magyar adófizetőknek nem kerül pénzébe az, hogy a bank újra hazai kezekbe kerül.
A magyar állam 55 millió euróért veszi meg a Bayerische Landesbank-tól az MKB 99,9 százalékos részvénypakettjét. Jelezte azt is: reményeik szerint az MKB egy-két éven belül visszanyeri erős, versenyképes pozícióját, és "így a piaci értékesítésére is lehetőség lesz majd".

Az MKB Bank megvásárlása a bankszektor megerősítését célzó állami stratégia érvényesítésében játszhat szerepet - jelentette ki Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik pódiumbeszélgetésén.

Kifejtette: az ideális az lenne, ha az állam mintegy 30 százalékos részesedéssel rendelkezne a bankszektorban, ez ugyanis már meghatározó szerepet biztosítana számára.

Az ING és az Equilor szakértői szerint nem veszélyezteti a költségvetés egyensúlyát és a tervezett, 2,9 százalékos hiánycélt az, hogy a magyar kormány megvásárolja az MKB Bank Zrt.-t.

Kuti Ákos, az Equilor, és Balatoni András, az ING vezető elemzője is azt emelte ki az MTI érdeklődésére, hogy a lépés abba a kormányzati stratégiába illik, amely szerint növelni kell a hazai tulajdon részarányát - és így a magyarországi finanszírozást - a magyarországi bankrendszerben.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!