Sport

Hajnalban „meccsjárat", napközben terelés, éjszaka karbantartás

2014-07-24 10:28

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk_vonat_140525ml_17.jpg

Csütörtökről péntekre virradó hajnalban a DVTK meccsről vonattal érkezők hazajutásában segít az MVK Zrt. Kerékpárverseny lesz július 25-én, pénteken Miskolcon, emiatt délután 1 és 3 óra között lezárják a Hősök terét. Ez természetesen érinti a közösségi közlekedést is. Éjszaka pedig a villamossíneket „csendesítik” a Diósgyőri Gimnázium környékén, ami zajjal jár.

Haza a meccs után

A polgármesteri hivatal kérésére segíti a Nyíregyházáról, a DVTK Európa-liga mérkőzéséről péntek hajnalban vonattal érkezők hazajutását az MVK Zrt. A Tiszai pályaudvarról indulva négy irányba biztosítják az eljutást:
1. a Búza téren át a repülőtérre,
2. a Búza tér és a Villanyrendőr érintésével a Hejő parkba,
3. az Avasi kilátóhoz,
4. a Majális park végállomásig.

central-european-110723ml14.jpg

Pénteken terelés
autósoknak, buszozóknak is!

A Central European Tour Nemzetközi Kerékpáros Országúti Körverseny július 25-én délben indul Kassáról. Várhatóan délután 2 óra körül érkeznek a versenyzők Miskolcra, a Hősök terére.

A verseny biztonságos lebonyolítása érdekében fél 2-től a Repülőtéri út, Szentpéteri kapu, Petőfi tér, Kazinczy utca, Hősök tere útvonalon a kereszteződésekben szakaszos forgalomkorlátozásra kell számítani, több csomópontban a jelzőlámpák sárga villogó üzemmódban működnek.

A kereszteződésekben a rendőrség, polgárőrség és a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai segítik a biztonságos közlekedést.

A célba érkezés után a versenyzők az említett útirányban hagyják el Miskolcot, így abban az időszakban is az autósok türelmét kéri a polgármesteri hivatal.

busz_120613_ja_11.jpg

A verseny miatt pénteken lezárják a Hősök terét 1 és 3 óra között. Ez természetesen érinti a közösségi közlekedést is: a 11-es, 14-es, 14H-s, 34-es, 38-as, 38B-s, 35-ös, 44-es és Auchan1 autóbusz terelt útvonalon közlekedik.

Megállóhelyi és útvonalváltozások:
11-es autóbusz: a Bábonyi-bérc irányába az eredeti útvonalán közlekedik, de forgalomlassításra számítani kell.
A Búza tér irányába nem érinti a Szemere kert és Kazinczy F. utcán lévő megállóhelyet, a Dózsa György utcáról balra fordul és a Fazekas u. – Jókai M u. – Szeles u. útvonalon közlekedik tovább, a Petőfi tér megállóhelytől az útvonala változatlan.

14-es, 14H-s autóbusz: Hejőcsaba irányába az Álmos utcáig változatlan helyeken áll meg. A Hősök tere és a Villanyrendőr megállót nem érintik, így az Álmos utca után a Petőfi téren a 12-es járat, a Centrumnál a 2-es járat, majd a Szemere utcán a 21-es járat megállóhelyén állnak meg, a Népkert megállótól az útvonal változatlan.
A Repülőtér irányába a Népkertig változatlan helyeken állnak meg, ezt követően nem érintik a Villanyrendőr, Hősök tere, Petőfi tér megállót, hanem a Népkert után a Szemere utca (a 21-es megállója) – Centrum – Szeles u. megállóhely következik, innen az útvonal változatlan.

38-as autóbusz: a Tampere városrész irányába kimarad Hősök tere és Villanyrendőr megálló. A Dózsa Gy. utca után a Petőfi tér (12-es járat), Centrum (2-es járat) és Szemere utca (21-es járat) megállóhely következik, a Népkerttől az útvonal változatlan.
Az Avasi kilátó irányába az eredeti útvonalon közlekedik a járat, viszont forgalomlassításra számítani kell.

38B-s autóbusz: A Bodótető irányába változatlan útvonalon közlekedik, forgalomlassításra azonban számítani kell.
Az Arany János utca irányába kimarad Hősök tere és Villanyrendőr megálló. A Dózsa Gy. utca után a Petőfi tér (12-es járat), Centrum (2-es járat) és Szemere utca (21-es járat) megállóhely következik, ezt követően érkezik meg az Arany János utca végállomásra.

34-es autóbusz:
Az Avas városközpont irányába kimarad a Hősök tere és a Villanyrendőr megálló. A Dózsa Gy. utca után a Petőfi tér (12-es járat), Centrum (2-es járat) és Szemere utca (21-es járat) megállóhely következik, a Népkerttől az útvonal változatlan.
A Bodótető irányába az útvonal változatlan, de forgalomlassításra számítani kell.

35-ös és 44-es autóbusz: A Centrum irányába az eredeti útvonalon közlekedik.
Az Avasi kilátó, illetve az Auchan Pesti út irányába kimarad a Petőfi tér, Hősök tere és Villanyrendőr megálló, ezek helyett a Centrum (2-es járat) és Szemere utca (21-es járat) megállóhely következik, a Népkerttől az útvonal változatlan.

Auchan1-es autóbusz: A Centrum irányába az eredeti útvonalon közlekedik.
Az Auchan Borsod irányába nem a megszokott, hanem a Szentpáli u. – Szeles u. – Madarász V. u. – Szentpáli útvonalon fordul vissza, megállóhely nem marad ki.

Villamossín-karbantartás
 
Csendesebb lesz a Diósgyőri Gimnázium környékén a villamos, az ehhez szükséges karbantartást pénteken éjszaka végzi az MVK Zrt. A felületet hegesztéssel és köszörüléssel lehet csak megmunkálni, a zaj miatt a környéken élők megértését kérik. Az MVK Zrt. közleményében azt írja, hogy ezután a villamos jelentősen csendesebb lesz. Ilyen kitérő több helyen is található a villamospályán, a karbantartást mindenhol elvégzik a nyáron.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!