Sport

A Diósgyőr kedvező, az FTC nehéz, a Győr kilátástalan helyzetben

2014-07-23 14:27

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második fordulójában érdekelt három magyar csapat közül a Diósgyőr várhatja a legkedvezőbb előjelekkel a csütörtöki visszavágót, miután 2-0-ás előnnyel kezd majd Nyíregyházán a bolgár Liteksz Lovecs ellen.

Szivics Tomiszlav együttese a múlt héten Bulgáriában szervezett védekezéssel és kiváló helyzetkihasználással szerzett komoly előnyt a második mérkőzésre, s még úgy is a párharc egyértelmű esélyese, hogy a hazai meccsét nem vívhatja meg saját stadionjában, ráadásul szektorbezárással is büntették a szurkolói miatt.
A DVTK számára ugyanakkor rossz hír, hogy az első mérkőzésen megsérült Barczi Dávid hetekre kidőlt, miután eltört a lábujja, így a csütörtökön 20.30-kor kezdődő meccsen sem számíthat rá a csapat.

A másik két magyar csapat közül a Ferencváros helyzete nehéz, de nem kilátástalan, mivel 1-0-ra kapott ki a horvát Rijeka otthonában. Thomas Doll együttese az eredménnyel lehetett a legelégedettebb a múlt csütörtöki találkozó után, melyen kapura lövési kísérletük sem volt a zöld-fehéreknek.
A fővárosi együttes a Puskás Ferenc Stadionban 20.30-tól fogadja majd riválisát, s a diósgyőriekhez hasonlóan szintén szektorbezárásra kényszerül drukkereinek korábbi viselkedése miatt.

A magyar bajnoki ezüstérmes Győri ETO-nak csodára lenne szüksége a svéd Göteborg ellen, amelytől hazai pályán 3-0-ás vereséget szenvedett egy hete. A svédországi találkozó 19.00 órakor kezdődik.

MTI




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!