Programajánló

Kassáról Miskolcra tekernek

2014-07-23 10:40

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kerekp_kassa_miskolc_120323ml_01.jpg

Tizennyolc ország képviseletében, korábban soha nem látott méretű és összetételű mezőny, összesen eddig 162 versenyző vághat neki a pénteken kezdődő 2014. évi Central-European Tour UCI 1.2-es kiemelt kategóriás kerékpáros versenynek.

A küzdelmek július 25-én, Kassán kezdődnek, ahonnan a porfelhőlovagok 118 kilométer megtétele után érnek Miskolc belvárosába. Egy nappal később a mezőny Szerencsről indul és Ibrányban ér célba, ez a feladat 136 kilométert ró a versenyzőkre. A zárónapon, vasárnap rendezik meg az Isaszeg és Budapest közötti viadalt, amelyet tavaly a magyar Lovassy Krisztián nyert meg, a hazai szurkolók nagy örömére. Ekkor a távolság 127 kilométer lesz.

A vetélkedés megálmodója, életre hívója Sutkó Mihály, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kerékpáros Szövetség elnöke, a Kerékpársport 2000 alapítvány igazgatója.
– Óriási versenyre van kilátás – mondta érdeklődésünkre a sportvezető. – A nevezések összesítésénél kiderült, hogy tizennyolc országból jönnek hozzánk versenyzők, ez pedig korábban soha nem látott méretű és összetételű mezőnyt jelent. Százhatvanhat kerékpáros pattan majd nyeregbe, hogy teljesítse az előtte álló távot. Két nemzeti válogatott is jelezte részvételét, de ott lesz a mezőnyben hét klub, illetve vegyes csapat is.

kerekp_kassa_miskolc_120323ml_04.jpg

Megtudtuk, hogy a résztvevők pénteken 12 óra 15 perckor indulnak Kassáról, és várhatóan 15 órakor zúdulnak be a célba Miskolcon. A borsodi megyeszékhelyen a Hősök terén állítják fel a célt, itt bizonyára nagyon sokan kísérik figyelemmel az eseményeket. A szervezők egyébként minden évben, így most is, gondoltak az amatőr versenyzőkre. A hagyományoknak megfelelően ők a Sipos János-emlékverseny időfutamán mérhetik össze erejüket és gyorsaságukat. Erre a viadal harmadik, záró napján, vasárnap kerül majd sor.

Az év legnagyobb hazai kerékpárversenyét, a Central European Tour, UCI 1.2 kategóriás országúti versenyt, amely valójában három, egynapos vetélkedés, a Kerékpársport 2000 SE a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség háttértámogatásával és megbízásából rendezi meg. Mindhárom napon az első nyolc helyezett az UCI ranglistapontjainak számát gyarapítja, a győztes 40 pontot kap, amely az induló nemzetek számára akár a világbajnoki kvalifikáció megszerzését is jelentheti.

Olaszországból a Friuli Cycling Team érkezik. Ukrajnából kettő, Szlovákiából 3 csapat és a szlovák U-23-as nemzeti válogatott jelezte részvételét. A norvég Teamfixit.no együttes is rajthoz áll. Utóbbi azért különösen érdekes számunkra, mert ebben szerepel Lovassy Krisztián londoni olimpikonunk. A magyar csapatokat az Mugenrace Team Prolog és az Utensilnord – hazánk egyetlen kontinentális profi gárdája képviseli, utóbbi Dér Zsolt irányításával, olasz versenyzőkkel megerősítve. Pekingi olimpikonunk, Kusztor Péter új csapatának, az Amplatz-BMC színeiben rajtol.

De érkeznek csapatok Bulgáriából, Csehországból, Dániából, Hollandiából, Lettországból, Szlovéniából és Oroszországból is. A szervezők naponta nettó egymillió-száztízezer forint pénzdíjat osztanak szét a leggyorsabbak között, a győztes jutalma naponta közel félmillió forint.

Doros L.
Fotó: archív - Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!