Sport

Szezon előtti szurkolói ankét

2014-07-23 09:57

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk_anket_140722_fkcs_29.jpg

Kedd este tartotta hagyományos szezon előtti szurkolói ankétját a DVTK. A Szinvaparkban a csapat összes új igazolásával lehetett találkozni, illetve kérdéseket tehettek fel Szivics Tomiszláv vezetőedzőnek, és Árki Gábor sportigazgatónak.

Több száz érdeklődő jelenlétében csendült fel a DVTK-induló, majd sorra érkeznek a DVTK játékosai: Bori Gábor, Antal Botond, Takács Tamás, Németh Milán, Dražen Okuka, Bognár István. A közönség tapssal fogadta őket, Németh Milán már most gratulációt kapott a Lovecsben lőtt góljáért - a legnagyobb ovációt Bognár István zsebelte be. Kezdésként Árki Gábor bemutatta a csapat új mezét, ami függőleges piros-fehér csíkos. Bori Gábor örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan eljöttek. Mint mondta, a legjobbat szeretné nyújtani az Európa Ligában és a bajnokságban is.



Antal Botond hozzátette, remélik, meg tudják azt csinálni a csapattal, amit tavaly, ígérte mindent bele fognak adni. Takács Tamás arról szólt, örül, hogy Diósgyőrben folytathatja a pályafutását. Németh Milán kiemelte, nagyszerű dolog, hogy ilyen közönség előtt sportolhat, az első három helyet célozza meg. Dražen Okuka magyarul kért elnézést, mert nem beszél jól magyarul, majd elmondta, hogy boldog, hogy itt lehet Bognár István elmondta, fejlődést vár magától, és egy jobb szezont, mint tavaly, bár az sem volt rossz.

dvtk_anket_140722_fkcs_1.jpg

Árki Gábor hatalmas kihívásnak és megtiszteltetésnek nevezte, hogy itt lehet, mint fogalmazott, Diósgyőrben egészen más célokért dolgozhat, mint korábbi klubjainál, hiszen itt az élmezőny a cél. Szivics Tomiszláv hangsúlyozta, már annak is örül, hogy ezúttal nem kell tolmácsolni, mert az új fiúk tudnak magyarul. - Tavaly ilyenkor senki nem gondolta, én sem, hogy két kupadöntőt játszunk és kilépünk a nemzetközi porondra. Idén is hasonlók a céljaink. Várunk még néhány erősítést, hogy 4 fronton is komolyak legyünk – mondta el. Ezt követően a szurkolók tehettek fel kérdéseket.

Mi a végső cél az EL-ben?


Szivics Tomiszláv: legalább a csoportkörbe eljutni

Szűkösen állunk csatárposzton, kik érkeznek oda?


Árki Gábor: az erősítés folyamatban van, tárgyalásban állunk, óránként változnak a lehetőségek. Amit meg kellett tennünk, azt megtettük, augusztus 31-ig lehet igazolni, addig várhatók új játékosok. Felélesztettük a spanyol vonalat, de ez egy hosszabb folyamat, az átigazolási szezon befejeztével tervezünk személyes találkozót egy ottani klubbal. Magyarországon elismert csatárokkal állunk tárgyalásban. Nem egyszerű feladat, mert Futács Márkók nem rohangálnak minden sarkon. Megpróbáljuk felvenni a harcot azzal a 4 csapattal, akik komoly büdzsével rendelkeznek. Nem könnyű.

dvtk_anket_140722_fkcs_16.jpg

Miért nem hosszabbítottunk a távozókkal?


Szivics Tomiszláv: Futács Márkót nem volt esélyünk megtartani, Vadász Viktort és Zoran Kostićot szerettük volna, de nem sikerült. Mohamadou Abdouraman jó játékos, de nem illett a stílusunkba. Gohér Gergőnek szüksége volt a változásra 7 év után, szerintem jól járt. Augusto Batioja jó gyerek, rendes gyerek, csak nem tud gólt lőni. Az ő példája mutatja, nem szabad gyorsan ítélkezni, mert amikor ide került, akkor mindenki kritizálta, most pedig sajnálják a távozását. Nenad Rajić maradását is szerettem volna, azonban Antal Botond leigazolása után 3 kapust márnem tudunk megtartani, mert mindet nem bírta a büdzsé. Gelei Vince tehetséges, fiatal kapus, neki védenie kell, amire itt nem lett volna lehetősége. Antal és Radoš jó, ha nem jön más, akkor még itt van Veréb Gyuri is. Az a stratégiám, hogy megmutassam, magyar játékosokkal is lehet eredményt elérni, Bulgáriában 9-en voltak a kezdőben. Milyen volt a nagy szurkolói támogatás külföldön is? Szivics Tomiszláv: nagyon becsülni kell azokat, akik ennyit utaznak a DVTK-ért, mindig meg is köszöntem. Csak azt kérem, ne szidjátok az UEFÁ-t és az MLSZ-t mert van jobb helye a pénznek

Igaz, hogy Goran Marić Diósgyőrbe igazol?

Árki Gábor: Goran Marić járt Miskolcon, felmértük, de úgy találtuk, hogy jelen állapotában nem jelent erősítést, ami nem jelenti azt, hogy később nem lesz a DVTK labdarúgója, mert jó játékosnak tartjuk.

Mit lehet tenni azért, hogy az MLSZ ne büntesse a DVTK-t?

dvtk_anket_140722_fkcs_20.jpg

Árki Gábor: megtesszük a lépéseket azért, hogy az MLSZ szankcióit mérsékelni tudjuk. Szerencsére Szivics Tomiszláv büntetését is mérsékelték, ami nagy munka volt. Azonban a szabályokat be kell tartani.

Van-e még fellebbezési lehetőség Kádár eltiltása ügyében?


Árki Gábor: minden fórumot megjártunk, lezárult az ügy. Azonban le kell vonni a tanulságokat, a tulajdonosi tanács legutóbbi ülésén felvetettem, hogy a fegyelmi bizottság használja a videófelvételeket, mert egy el nem követett szabálytalanság esetén már a kiállítás is túlzó büntetés, nemhogy az eltiltás.

dvtk_anket_140722_fkcs_8.jpg

Miért zártkapusak az edzőmeccsek?


Árki Gábor: az EL miatt az utolsó percben kötjük le a meccseket, de a rendőrség 15 napot kér az engedélyek megadására. Hiába szeretnénk, így sajnos senki nem nézheti meg a találkozókat.

Mit vár a csütörtöki EL-mérkőzéstől?

Nagyon kemény meccs lesz csütörtökön, mert erős az ellenfél. A 2-0 előny, a siker kapujában állunk, de meg kell dolgozni érte. Még nem jutottunk tovább, de már gyűjtjük az információkat a Krasznodarról is

Hol játszunk a következő körben?


Árki Gábor: amennyiben továbbjutunk, Debrecenben játsszunk csütörtökhöz egy hétre.

Forrás: dvtk.eu
Fotó: F. Kaderják Cs.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!