Környezet

A gabonatáblák közel 80 százalékát aratták le eddig Szabolcsban

2014-07-22 13:56

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A gabonatáblák közel 80 százalékát aratták le eddig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi agrárkamara elnöke kedden az MTI-vel.

Rácz Imre elmondta, hogy a 61 591 hektáros terület 78 százalékán, 47 838 hektáron fejeződött be a betakarítás.
    
Az őszi árpa aratásával már végeztek a gazdálkodók, az 1690 hektáros határrészen 4,1 tonnás lett a termésátlag. Ez kevesebb a tavalyinál, akkor átlagosan 4,6 tonnát adott egy hektár.
    
Ugyancsak betakarították már a repcét és a magborsót is Szabolcsban. A 6809 hektáros repceterületen és a 479 hektár magborsó táblán egyaránt több, mint 3,1 tonnás volt az átlagtermés. Ez 0,6, illetve 0,9 tonnával jobb a 2013-as termésnél.
    
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Agrárkamara elnöke elmondta még, hogy befejező szakaszánál tart az őszi búza aratása, a 30 547 hektárból 27 534 hektárt, a terület 90,1 százalékát vágták le a kombájnok. A termésátlag várhatóan jobb lesz a múlt évinél, eddig hektáronként 5,1 tonnát meghaladót mértek, a tavalyi közel 4,1 tonnával szemben.
    
A 3182 hektáros rozsterületnek eddig a 46 százalékát, a 13 485 hektár tritikálénak a 65,4 százalékát, a 640 hektár tavaszi árpának a 49,5 százalékát, míg a 4759 hektár zabnak a 15,3 százalékát takarították be a hétfői összesítés szerint a megyében.
    
A kamarai vezető kitért arra, hogy a szalma betakarítása is jól halad a Nyírségben, 40 550 hektáron, a teljes terület 75 százalékán történt meg a bálázás és a kazlazás.
    
Ugyancsak 75 százalékos arányú a tarlóhántás, a kombájnok után a szántást is igyekeznek gyorsan elvégezni az agrártermelők.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!