Városinfó

Lovagok a kályhán, esküvő a kápolnában, középkori fürdő az emeleten

2014-07-22 13:21

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE diosgyori_var_140714_ja_11.jpg

Esküvők, színházi produkciók, kamarakoncertek, és persze sok szórakoztató, interaktív bemutató és kiállítás – ezt mind a megújult diósgyőri vár kínálja majd, méghozzá hamarosan. Augusztus végén ugyanis átadják az újjáépített kápolnát, lovagtermet, a földszinti, a középkori várbéli életet bemutató, illetve az első emeleti, a vár történetére fókuszáló termeket.

– Jól a halad a munka, és elmondhatom, gyönyörű lesz a vár. Ez nemcsak az én véleményem. Mostanra azoknak is megváltozott a véleményük, akik korábban ellenezték a rekonstrukciót, és azt mondják, nagyon szép lesz Diósgyőr vára – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Lengyel Katalin, a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetője.

Kívülről, az arra járók számára az derül ki, hogy egyre inkább megszűnik a vár „festői rom” állapota – csak a délnyugati torony marad kiegészítetlen. Pedig az igazán fontos, látványos, izgalmas és különleges az, ami bent történik!

diosgyori_var_140714_ja_15.jpg

A vár fénykorát Nagy Lajos (1326–1382) idejében élte, Mátyás felesége, Aragóniai Beatrix (1457–1508) pedig reneszánsz ízlés szerint formálta át, az ő idejében készült például az emeletre vivő impozáns lépcső bábos korlátja. A rekonstrukció során éppen a két nagyszerű korszak, a XIV–XV. század Diósgyőre épül újjá.

Visszaépül három torony és a palotaszárny két szint magasságban, helyreállítják – amiről már sokat szóltunk – az északi szárny emeletén a XIV. századi Európa legnagyobb, kéthajós lovagtermét, és a keleti szárny középen az eredetileg is kétszintes kápolnát. Látványban is két meghatározó tér lesz ez, és a tervek szerint itt rendezvényeket is tartanak majd.

diosgyori_var_140714_ja_10.jpg

– Fantasztikus látványt és térélményt nyújt a 300 négyzetméteres lovagterem, ahol terveink szerint a vármegnyitó után színházi produkciók, kamarakoncertek, konferenciák kaphatnak majd helyet. A várkápolna pedig nemcsak megépül, de fel is szentelik, így esküvői szertartásokat is lehet ott tartani – mint ahogy az elsőt meg is tartják a vár megnyitása alkalmából – ismertette Lengyel Katalin.

A két emblematikus tér mellett a belső vár összképe és a kiállítások is maradandó élményt nyújtanak majd. A kivitelezők már a belsőépítészeti munkákat végzik – áll például a korábban az északnyugati toronyban helyet kapott, híres, lovagos kályha –, és hamarosan elkezdődik az eszközbeszerzés is. Az ügyvezető azonban hangsúlyozta: nem múzeumot rendeznek be, hanem interaktív módon mutatják be a fénykor mindennapjait és a vár történetét.

diosgyori_var_140714_ja_13.jpg

– A földszinti termekben a középkori vár életét ismerhetik meg a látogatók úgy, hogy mindent kipróbálhatnak, megfoghatnak. Az első emeleten a vár történetét fogjuk bemutatni, szintén interaktív eszközökkel. Az ágyat ugyan nem lehet majd kipróbálni, de úgy gondolom, egy középkori királyné lakosztálya hálószobával, és főleg fürdőszobával, látványnak is igazi különlegesség! – emelte ki Lengyel Katalin.

diosgyori_var_140714_ja_18.jpg

A diósgyőri vár rekonstrukciója a Diósgyőr–Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése elnevezésű program keretében valósul meg – ennek keretében újult meg a Palotaszálló alatti függőkert, és épül majd meg a vár mellett a Lovagi tornák tere és a vásártér, aminek kivitelezői szerződését a napokban írták alá. Turisztikai szempontból sokat vár ettől a fejlesztéstől a város.

– A beruházás működtetésével 17 munkahelyet teremtünk, ami szerintem nem lebecsülendő. A pályázatunkban vállaltunk évi 141 ezer látogatószám-növekedést, okkal. A diósgyőri várral, a Lovagi tornák terének programjaival, illetve például azzal, hogy lehetőség lesz biciklit kölcsönözni, és Diósgyőrből azzal kirándulni Lillafüredre, egész napos programot tudunk biztosítani nemcsak a miskolciaknak, de a város vendégeinek is. A 2014–20-as költségvetési időszakban pedig szeretnénk a diósgyőri strandot is újjáépíteni, már készül erre a koncepció. Ha azt is be tudjuk kapcsolni a vár körüli attrakciók sorába, akkor ott helyben is el tudnak tölteni majd egy egész napot a látogatók, és utána természetesen még egy éjszakát – mondta a folytatásról a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetője.

Cs. M.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!