Fesztiválozó

Vengaboyson hergelte magát Buda Marci

2014-07-18 19:30

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE budamarci-efott-140717-sp.jpg

Fesztiválturnézik az MR2 Petőfi Rádió is. Buda Márton és délutáni műsora Orfű és Sopron után Miskolcra is megérkezett, hogy minden nap a miskolci EFOTT-hangulatot ismertesse az éterben. Megvártuk, hogy jól „befesztiválozzon” az Egyetemvárosban is, és csütörtökön lecsaptunk rá, hogy élményeiről kérdezzük.

minap.hu: Az EFOTT a harmadik fesztiválod ezen a nyáron. Hogy bírod a „turnézást”?
Buda Márton: Még a Strand fesztivál van hátra. Az a baj, hogy mindig eltervezem ezt magamban, hogy nah az első nap rendes leszek. Például keddre sikerült megállni, hogy ne legyen az a feelingje az embernek, hogy megérkezett és, akkor hurrá, vessük bele magunkat. Nem voltak még sokan, mert nulladik nap volt, a fesztivál nagy része még nem üzemelt. Elterveztem, kedden sikerült, na de tegnap viszont megtörtént. Nem is tudom, háromnegyed öt-öt körül mentünk vissza a szállásra. Nehézkes. Oké, dolgozunk négytől hétig, de utána azt csinálunk, amit akarunk. Nagyon sok az ismerős, a zenészekkel iszogattunk az előző két fesztiválon is. Olyan pedig nincs, hogy nem iszunk a zenészekkel, aztán nehéz kontrolálni, s végül nem mindig tudom, hogy négy órakor hogyan is fogok megszólalni adásban, ez a legborzalmasabb az egészben.

budamarci-efott-140717-sp_6.jpg– Azért biztosan jobb itt, emberek között műsort vezetni, mint egy épületben…
– Fárasztó kicsit, és más impulzusok érik az embert, mint a székhelyen, egy ablaktalan helyen. Más koncentrációt igényel. Az EFOTT-on ebből a szempontból szerencsés helyzetben vagyunk, mert csend van. Na, nem akkor, amikor a Nagyszínpad elindul, de a VOLT-on a Petőfi színpada mellett voltunk, és az ablakok rezegtek folyamatosan. Rezonált, szólt a basszus ugye. Az embertpróbáló volt. Az utolsó nap már nem is nagyon bírtam a zajokat. Azt vettem észre magamon, hogy az első két-három nap még bírom a zajokat, aztán már az is bánt, ha valaki hangosabban szól hozzám.

– A műsor után azt csinálsz, amit akarsz. Eddig mit csináltál itt az EFOTT-on?

– Az első nap láttam a Tankcsapdát. Én őszinte fiú vagyok, most is elmondom az igazat, szerintem nem volt jó koncert. Sosem voltam Tankcsapda-rajongó, de értelemszerűen nekem is vannak kedvenc Tankcsapda-dalaim, mint szerintem sokaknak. A harmadik szám után kezdtem nem örülni ennek a koncertnek. Voltak bent nálam Lukács Laciék. Nagyon bírom őket. Kedvesek, helyesek, normálisak, de ez nekem már nem az volt, mint ami régen a Tankcsapdát jelentette. Állandó mászkálásban vagyunk ilyenkor mindig. Viszont láttam még az Intim Torna Illegált, ami szerintem egyre jobb. Nagyon jól jönnek fel. Az Ivan nem énekelt jól, meg a gitár is. Sokszor hallottam már őket élőben, de ez most nekem valahogy szétesettnek tűnt. A Quimbyről lemaradtam.

– A jó koncerteken viszont elképzelhető, hogy elénekled a hangod. Van bevált recept másnapra, hangmentésre?

– Nincs semmi receptem. Mindig imádkozom, hogy visszajöjjön a hangom. Volt már olyan, hogy reggel kellett bejelentkeznem, és semmi hangom nem volt, de még délután kettőkor sem. Ez a négy óra optimális, sikerül visszahozni a hangom.

budamarci-efott-140717-sp_11.jpg
– Félidőnél járunk. Mi az, amire még biztos benézel, hogy másnap imádkozhass a hangodért?
– Csütörtökről a Vengaboys érdekel. Végre retro. A Brooklyn Bounce-ról lemaradtam. Péntekről Kalapács, Deák Bill, Karthago, EDDA, P. Mobil, őket nem igazán láttam az utóbbi időben, de sok zenekart láttam már a fesztiválokon. A Vengaboyst megnézzük, a Bon Bon-ra nem merészkednék el este tízkor, de a buli kedvéért lehet, megnézzük a Kerozint. Azt a mindenit Aurora, Prosectura. Tegnap egész nap kerestem a Bomba! Fütyülős Hip Hop Stage-t, és kifele találtam meg, hol van. Ott lesz Hősök, bár őket is sokat láttam már. Ma szerintem felhergelem magam a Vengaboysszal. (Végül este össze is futottunk Marcival a Vengaboys koncertjén, aztán pedig a buli számára is a Hősök koncertjén folytatódott – a szerk.)

Kiss Judit
Fotó: Soós Péter



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!