DVTK

2–0-ás, bravúros DVTK-győzelem az Európa-ligában!

2014-07-17 19:49

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk_birkirkara_140703ml_020.jpg

Maroknyi szurkolótól is zúghat a „szép volt, fiúk!” - és a DVTK játékosai ezt nagyon megérdemelték csütörtök este! 0-0-ás félidő után két gólt is tudtak rúgni a házigazda Litex Lovecs csapatának az Európa Liga 2. selejtező körének első mérkőzésén, miközben egyet sem kaptak. Ezzel „fél lábbal” már felléptek a nemzetközi porond második, az előzőnél mindenképp magasabb lépcsőfokára!

Kétgólos előnnyel várhatja a visszavágót a Diósgyőr csapata, miután bravúros győzelmet arattak Bulgáriában, a Litex Lovecs otthonában.

Az első félidő jelentős részében a hazaiak akarata érvényesült, több nagy helyzetet is kialakítottak, de Antal remek védéseinek köszönhetően nem született gól. Ezt követően kissé feljavult a Diósgyőr játéka, Egerszegi pedig az első negyvenöt perc legnagyobb helyzetét hagyta ki.

A fordulás után is hasonlóan alakult a játék képe, de a vezetést nem tudták megszerezni a házigazdák. A 81. percben aztán a Diósgyőr két új szerzeményének összjátéka gólt eredményezett: a csereként beálló Bognár István labdaszerzése után Németh Milán talált a kapuba. Ráadásul az utolsó percben egy gyors ellentámadás végén a továbbjutás szempontjából rendkívül fontos góllal - amit Grumic szerzett - bebiztosította győzelmét a DVTK.

Így az első körben kettős győzelemmel továbbjutó Diósgyőr idegenbeli sikerének köszönhetően kényelmes helyzetből várhatja az egy hét múlva esedékes visszavágót.

A Lovecsbe elutazott diósgyőri szurkolók nemcsak a játékosokat, de Tomiszláv Szivicset is éltették a meccs végén, az edző a kerítésnél néhány kézszorítással köszönte meg a töretlen biztatást. A játékosok közül először néhányan, majd mindannyian levették mezüket, és kidobták a "12. játékosnak" - szurkolóiknak.

Jegyzőkönyv

El-selejtező, 2. forduló, első mérkőzés:

Litex Lovecs (bolgár) – Diósgyőri VTK 0-2 (0-0)


Lovecs, 1000 néző, v.: Panaji (ciprusi)
gólszerzők: Németh M. (81.), Grumic (90.)
sárga lap: Vajushi (62.), Bozsikov (89.) illetve Okuka (36.), Gosztonyi (51.), Bacsa (74.), Egerszegi (91.)

Litex Lovecs: Vinícius - Popov, Bodurov, Mendy, Bozsikov - Boumal (Rumenov, 60.) - Vajusi, Zlatinov, Kossoko (Cvetkov, 77.), Asprilla (Cvetanov, 82.) - Jordán
   
DVTK: Antal - Okuka, Debreceni, Kádár, Husic - Egerszegi, Elek Á. - Gosztonyi (Grumic, 59.), Barczi (Bognár, 50.), Németh M. - Bacsa (Marjanovic, 78.)

További El-eredmények:
A bajnoki ezüstérmes Győr hazai pályán 3-0-ás vereséget szenvedett a svéd IFK Göteborgtól a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén.
A bajnoki bronzérmes Ferencváros 1-0-ra kikapott a horvát HNK Rijeka vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén.
Tudósításunk

Végeredmény:
Litex - DVTK 0-2!


90. perc: Litex - DVTK 0-2

Nagyszerű diósgyőri kontra után duplázta meg előnyét a DVTK. Megint Németh - most a remek passz volt az övé. Grumic elé tette a labdát, aki 11 méterről lazán elhelyezte az félmagasan a bal sarokban.

Újabb sárga a 88. percben: Cvetanov kapta az előretörő Husić lerántásáért.

83. perc: Litex - DVTK 0-1

Grumić passzolt Bognárhoz, akinek sikerült megtartani a labdát, Élesen keresztbe lőtt, és a hosszú oldalon Németh Milán első diósgyőri meccsén bevetődve közelről megszerezte első gólját - a másik újonc jó passzából!

A 82. percben a bolgárok is kihasználják utolsó cseréjüket: Asprilla helyett Cvetanov a pályán.

Támadott a bolgár csapat, de nem igazán hatékonyan, végül a 81. percben Bodurov 28 méterről rávágta a labdát a kapura. Nem teljesen pontosan - és Antal is rajta volt a lövésen.

A 77. percben Kossoko helyett Cvetkov állt be a hazai csapatba. Majd a 78. percben a Diósgyőr kihasználta utolsó cseréjét: Bacsa helyett Marjanović lépett pályára.

A 75. perc a diósgyőri kapu előtt teremtett forró pillanatokat. Többen is helyzetbe kerülhettek volna, de végül nem lett bolgár lövés. Két perc múlva ismét Kádár szabadított fel a kapu előtt.

A 74. percben Bacsa sárga lapot kapott egy rossz becsúszó szerelésért.

Nem kellett sokáig várni a hazai válaszra. A 72. percben egy jobboldali beadás után Kossoko középen 11 méterről fejelt ívesen a kapu mellé-fölé. Majd újra a diósgyőr támadott: Elek ugratta ki a leshatáron Bognárt, aki tolt a labdán a 16-oson belül, de nem volt meg az összjáték Grumićcsal.

A 69. percben Egerszegi szerzett labdát félpályánál, Grumićhoz passzolt, aki keresztbe tette a jól induló Bognárnak, de egy védő hazafejelte. Azután Bacsa vezette sprintelve a labdát az ellenfél 16-osáig, ahol a 3 védő közül az egyik becsúszva szerelt.

A második félidő 20. percében előbb Bacsa elől fejelték haza a labdát, majd Vajushi lőtt egy veszélytelen szögletet, és 3 perc múlva ezt megismételte.

Az első sárga lapot a 61. percben osztja ki a bíró, Vajushi ugyanis beleszállt Okukába. A diósgyőri játékost ápolni kellett, de visszatért a pályára.

A 60. percben cserél a Litex is: Boumal helyett Rumenov érkezik.

Az 59. percben Bacsa nagy sprint után kiharcolt egy szögletet, de Bognár beadása rövid volt.

Az 59. percben cserél a DVTK: Gosztonyi helyett Grumić lép pályára.

Az 57. percben Kádár csúsztatott szögletre egy jobb oldali beadást. Zlatinov beadása veszélyesen vágódott Husićról újabb szögletre, a második már nem jelentett veszélyt.

Mindkét csapat támadójátékot játszik továbbra is. Öt perc alatt előbb Vajushi tört előre, de Okuka visszafutott vele és szinte szerelés nélkül szerzett labdát. Azután Gosztonyi szabadrúgásból célozhatta meg 17 méterről a rövid felső sarkot, de nem találta el. Majd ismét Jordán próbálkozott átlövéssel. 23 méterről középről veszélyes volt, de a bal oldali kapufa mellé ment.

Az 50. percben Barczit le kellett cserélni, Bognár István debütál a csapatban.

A játék újraindult, a 49. percben Jordán 25 méterről elengedett lövését Antal védte.

A Diósgyőr számára kellemetlen incidenssel kezdődött a 2. félidő: a 46. percben Husić ment el a bal oldalon. A tökéletes lapos beadásra Barczi érkezett az 5-ösön belül, de fölé rúgta - és megsérült az esetnél, ápolni kellett, a játékvezető pedig figyelmeztette a reklamáló Szivicset

Félidő: Litex - DVTK 0-0


Azután két perccel a félidő hivatalos vége előtt kialakult az eddigi legnagyobb diósgyőri helyzet: Gosztonyi jobb oldalról élesen lőtt a védők mögé, a kapus csak kiütni tudta, Egerszegi egyből lőtt, de a gólvonal előtt álló védő kifejelte a labdát szögletre. Végül gól nélküli félidőt zártak a csapatok.

A 40. perc környékén ismét a DVTK védekezik, de hatékonyan végzik munkájukat a fiúk.

A 36. percben Okuka sárga lapot kapott az előző támadás során elkövetett visszahúzásért. Ezután a DVTK támadott, Gosztonyi lövése szöglete vágódott egy védőről a jobb oldali kapufa mellé. Az újabb szögletet Gosztonyi adta be. Egerszegi fejelni tudott, a földre pattintott labda nem sokkal ment a hosszú sarok mellé.

A szurkolók igazán kitesznek magukért. A pályán azonban nem csökken a nyomás. A 35. percben Kádár mentett a kapu előterében egy veszélyes bal oldali beadást.

Fél óra elteltével erős hazai nyomás jött - veszélyes támadásnak vetett véget Husić, amikor 14 méterre az alapvonalról szerelte Jordánt, ezután Asprilla adott be laposan veszélyesen a jobb oldalról, középen Kossoko a kapu torkából fölé vágta Debreceni szorításában. Később ismét Debreceni és Kossoko közdött meg egymással.

Aztán felpörögteg az események: a 16. percben Zlatinov az alapvonalig meglépett a labdával, onnan éles szögből lőtt, de Antal lábbal védett. Egy perccel később Barczi szöktette magát a 16-oson belülre 3 védő között, kicsit volt csak hosszú. Rögtön ezután ismét a bal oldalon próbálkozott a Litex, a felfutó balhátvéd, Bozsikov éles szögből leadott lövését védte Antal. Majd egy diósgyőri bedobás után Barczi lőtte középre az alapvonalról a labdát, ahol a védők nem tudták megállítani, azonban elment keresztbe.

A 14. percben Kádár szerzett labdát középen a saját térfél közepén, hosszan indította Barczit, aki a leshatárról indult, de a kapus tisztázott.

A 7. perc ben Gosztonyi jobb oldali szabadrúgását Vinicius kapus csak kiütni tudta, de oldalra ment a labda, ahol a védők felszabadítottak. Percekig maradt a diósgyőri nyomás, de a védők fel tudtak szabadítani - vagy nem sikerült jól befejezni a játékot.

Erősen kezdett a hazai csapat, percek teltek el, amíg diósgyőriek is megjelentek ellenfelük kapuja előtt. Akkor azonban Bacsa, Elek és Barczi is megmutatta magát - utóbbi kettőt csak szabálytalanság árán tudták megállítani.


Helyszín: Lovecs, Városi Stadion
Játékvezető: Mariosz Panaji (Szotirisz Viktorosz, Nikolasz Kaliszperasz) - ciprusiak.

A Litex kezdőcsapata: Vinicius - Bodurov, Mendy, Jordán, Bozsikov, Vajushi, Popov, Zlatinov, Asprilla, Kossoko, Boumal. Vezetőedző: Krasszimir Balakov.
Kispadon: Konov, Nedjalkov, Malinov, Milanov, Rumenov, Cvetkov, Cvetanov

A DVTK kezdőcsapata: Antal - Okuka, Debreceni, Kádár, Husić - Egerszegi, Elek - Gosztonyi, Barczi, Németh M. - Bacsa. Vezetőedző: Szivics Tomiszláv.
Kispadon: Radoš, Eperjesi, Bori, Nikházi, Bognár I., Marjanović, Grumić.

A DVTK csapatából William Alves combizomsérülés miatt hiányzik.

dvtk.eu/minap.hu, MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!