Egyetemváros

A fesztiválozók megérkeztek, a kapuk kinyíltak

2014-07-15 13:11

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE normal_efott_nyitas_elott_140715_ja_1.jpg

Elérkezett a 30 éve várt időpont. Ismét kinyíltak az EFOTT kapui Miskolcon. A fesztiválozók már sorban állnak. A hivatalos megnyitót három órakor tartják, majd elindul a maratoni buli a Miskolctapolcán.

Több ezren érkeztek kedden Miskolctapolcára. Sátrak, polifómok, bikini, parti-öltözék, esőkabát és napszemüveg – ezek a fesztiválkellékek mindenkinél ott lapulnak. Az EFOTT kapuit 30 év után újranyitották Miskolcon.

A tömeg már délelőtt megkezdte a sorban állást. Izgatottan, toporogva várták, hogy megnyíljon előttük az EFOTT-város, s elkezdődhessen a vasárnap hajnalig tartó ereszd el a hajam. Az egész országból érkeztek fiatalok Miskolcra, hiszen a festői környezet, a különleges város főszerephez jutott. Újra EFOTT-nak ad otthont Miskolc.

A megnyitóra természetesen mi is elindulunk lassan. A hivatalos fesztiválnyitásról, s az azt követő történésekről folyamatosan tudósítunk. Estére pedig már hangolhat a közönség – Tankcsapda jubileumi koncert várható.

K. J.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!