Gazdaság

Magyarok kenyere: Kolozsvár is bekapcsolódott

2014-07-14 19:54

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Kolozsvár és környéke is bekapcsolódott a Magyarok kenyere programba, így az erdélyi városban is gyűjtenek búzát, amelynek lisztjéből megsütik a Magyarok kenyerét.

A búzát a kolozsvári magyar főkonzulátus udvarán gyűjtik. Hétfőn ott állították fel a szuszékot, amelybe elhelyezhető a gabona. Horváth Anna kolozsvári alpolgármester elmondta, hogy az erdélyi város Páva Zsolt pécsi polgármester kérésére csatlakozott a Testvérvárosi Búzacsere Programhoz - írta a Transindex című erdélyi hírportál. Kolozsvár és Pécs testvérvárosi kapcsolatot ápolnak.

Július 29-ig gyűjtik a búzát Kolozsváron, ahonnan Pécsre szállítják, majd megőrlik. A lisztet Pécsről visszahozzák Kolozsvárra, ahol augusztus 19-én megsütik a Magyarok kenyerét. A lisztből készült cipókat a Kolozsvári Magyar Napok és a kolozsvári Szent István-napi búcsú résztvevői között osztják szét.

Magdó János kolozsvári főkonzul elmondta: örül annak, hogy a konzulátus udvarán gyűjthetik a búzát.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kolozsvári és a Kolozs megyei önkormányzat frakcióinak szervezésében zajló búzagyűjtésben a környező települések lakosságának a támogatását is várják. Már hétfőn több Kolozsvár környéki település polgármestere támogatta a gyűjtést, így Póka András György, Kalotaszentkirály elöljárója és Kolozsvári Ilona, Tordatúr alpolgármestere egy zsák búzát öntött a szuszékba.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!