Gazdaság

Több mint 23 milliárdos fejlesztési tervet készít Nyíregyháza

2014-07-12 12:34

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Több mint 23 milliárd forint fejlesztési forrás felhasználására készül beruházási terv a nyíregyházi önkormányzat számára, az elképzelések szerint a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen új közlekedési csomópontot alakítanának ki, fejlesztenék az üzleti infrastruktúrát és az idegenforgalmi szolgáltatásokat is.

Róka László, a tervet készítő Megakom Stratégiai Tanácsadó Iroda ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: Nyíregyháza a 2014-2020-as európai uniós költségvetési időszakban 23,204 milliárdos fejlesztési forrást használhat fel, és arról a 120 ezres lakosú nagyváros helyhatósága saját hatáskörében dönthet.

Hozzátette, hogy a település emellett részesülhet a megyei önkormányzat 48,488 milliárdos beruházási keretéből is, a területén megvalósuló térségi gazdasági projektek révén.

Az igazgató kiemelte: a készülő tervekben öt kulcsprojektet határoztak meg. Az elképzelések szerint intermodális csomópontot és Science Parkot, technológiai transzferközpontot létesítenek Nyíregyházán, továbbá fejlesztik az üzleti infrastruktúrát, új ipari terület kialakításával. A tervekben a nemzeti gyógyhellyé nyilvánított, a városhoz tartozó Sóstógyógyfürdő turisztikai vonzerejének erősítése, egy gyógyszálloda építése és az idegenforgalmi szolgáltatások általános fejlesztése is szerepel.

Az egyéb projektek között is vannak munkahelyteremtő beruházások, így a helyi repülőtér további korszerűsítése, a volt Báthori István-laktanya területén egy businesspark kialakítása, valamint a védett Oláh-réti tavak rekultivációja és környékének turisztikai hasznosítása. A meglévő ipari területeken pedig kiegészítő fejlesztéseket szeretnének megvalósítani.

Folytatni akarják a szociális célú városrész-rehabilitációs fejlesztéseket, a közintézmények és lakóépületek energiafelhasználásának racionalizálását szolgáló átépítéseket is. Tervezik a zöldterületek és a gépjárműparkolók bővítését, a belterületi utak és a kerékpáros közlekedés további fejlesztését.

Az egészségügyi és a szociális ellátás infrastruktúrája ugyancsak bővülne, illetve szó van a belvíz- és csapadékvíz-elvezetés jelentős javításáról.

Fejlesztenék a bölcsődéket, az óvodákat, a középiskolákat és a főiskolákat, felújítanák az iskolai kollégiumokat, továbbá a régi mezőgazdasági főiskola most üresen álló épületeit is hasznosítani szeretnék.

Folytatódna a város nyugati elkerülő útjának építése, az a 36-os és a 38-as főutat köti össze az M3-as autópályával. A mintegy negyven bokortanya fejlesztése, integrálása is szerepel a programban, a helyi termékek értékesítési lehetőségének megteremtésével együtt. Városi uszoda építését is tervezik, valamint kialakítanák a tehetséggondozási program feltételrendszerét.

Róka László hangsúlyozta, hogy a tervek pontosítása és véglegesítése a következő hónapok feladata a nyíregyházi önkormányzatnál, a Megakom és konzorciumi partnere, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség közreműködésével.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!