Gazdaság

Tállai: az Eagle Ottawa és a kormány is a teljesítményben és a munkában hisz

2014-07-11 17:54

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az Eagle Ottawa Hungary Kft. a magyar kormányhoz hasonlóan a teljesítményben és a munkában hisz, ennek köszönhető az is, hogy a cég az elmúlt 2 évben megduplázta eredményét és alkalmazottainak számát – jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Szolnokon az ipari parkban, a cég beruházásának ünnepélyes átadásán.

Az észak-amerikai központú, autóipari bőrgyártással foglalkozó cégcsoport magyarországi üzemében kétmilliárd forintból 60 százalékkal bővítette gyártókapacitását, így az év végére várhatóan 1200-ra nő a korábbi 600 fős dolgozói létszám.
    
Tállai András beszédében hangsúlyozta: az Eagle Ottawa beruházása bizonyítja a külföldi befektetők bizalmát a magyar gazdaság iránt, ez egyben a hazai munkaerő szakértelmének és lelkiismeretességének elismerése is.
    
Az államtitkár rámutatott: az autóipar élen jár a kabinet kiemelt céljainak megvalósításában, hiszen a legfejlettebb technológiával és nagy létszámban foglalkoztat képzett munkaerőt. A tapasztalatok szerint az ágazatban létrejött minden egyes munkahely további 4-7 új állást teremt, ezért a kormány feladata biztonságot és megfelelő üzleti környezetet teremteni a Magyarországon letelepülni, bővíteni szándékozó befektetőknek – mondta. Hozzátette: fontos, hogy a megnövekedett kapacitásokhoz belföldi beszállítók csatlakozhassanak.     

Tállai András emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány 2010-ben elindított gazdaságpolitikájának eredményei már megmutatkoznak: az idei első negyedévben a gazdaság növekedése elérte a 3,5 százalékot, az ipar 10,1 százalékkal teljesített jobban. Több mint 22 százalékkal nőttek a beruházások, miközben ötezerrel többen dolgoznak ma a kutatás-fejlesztésben, mint 2010 előtt. Az új gondolkodás részeként az uniós források 60 százalékát, mintegy 4500 milliárd forintot gazdaságfejlesztésre fordít Magyarország a következő 7 évben – jelezte Tállai András.
    
Bryn Kahrl, az Eagle Ottawa Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az eseményen elmondta: a projekt 2013 tavaszán indult, és mintegy kétmilliárd forintból valósult meg. A festő- és szabászüzem mellett az Eagle Ottawa európai kutató-fejlesztő bázisát is magában foglaló gyártócsarnok alapterületét 13 400-ról 19 000 négyzetméterre bővítették, ennek révén 60 százalékkal növelték a gyártókapacitást. A fejlesztéssel a dolgozói létszám az év végére 1200-ra emelkedhet.    

Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester az ünnepségen arról beszélt, hogy 1994 táján Szolnok térségében mintegy 10 000 munkahely szűnt meg, ennek pótlása ma is a város és a megye egyik legfontosabb feladata. Az elmúlt években az elvesztett állások kétharmadát sikerült újrateremteni Szolnokon. Az Eagle Ottawa ebben meghatározó szerepet vállalt, hiszen jelenleg a település 4. legnagyobb foglalkoztatója, és 26 milliárd forintra tervezett idei árbevételével, 220 millió forintos iparűzésiadó-befizetésével pedig a város tíz legjelentősebb cége között van.       

A polgármester jelezte: a növekvő befektetői érdeklődés miatt a helyi önkormányzat 300 hektárral tervezi bővíteni a jelenleg mintegy 120 hektáros szolnoki ipari parkot.     

A nyilvános cégadatok szerint az Eagle Ottawa Hungary Kft. éves értékesítési árbevétele 2012-ben meghaladta a 20 milliárd forintot, a bevétel túlnyomó része exportból származott. A társaság adózott eredménye ugyanezen időszakban 3,7 milliárd forint volt.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!