Gazdaság

Pápai Hús-ügy: két gyanúsított

2014-07-11 17:21

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Két gyanúsítottja van a Pápai Húsnál csődbűntett miatt indított nyomozásnak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-vel.

A Magyar Nemzet pénteken írt arról, hogy információik szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csődbűntett elkövetésével gyanúsította meg a napokban a Pápai Hús 1913 Kft. korábbi két vezető beosztású dolgozóját. Felidézték: az ügyben Pápa önkormányzata még tavaly májusban tett feljelentést, mert a társaság korábbi menedzsmentje feltételezésük szerint hamis számokat tüntetett fel a könyvelésben a cég tavalyi átvilágítása idején. Emiatt a település vezetői úgy döntöttek a városnak a cégben lévő minimális tulajdoni hányadának növelése mellett, hogy nem voltak tisztában a valós gazdasági helyzettel. A feljelentés szerint a társaság tartozása a 2012 decemberi átvilágítás és a négy hónappal későbbi cégátvétel között kétmilliárd forinttal nőtt. A gyanú szerint ekkora összeget titkolhattak el a település vezetői elől - írta a lap.

A rendőrségi nyomozások szerint elmaradt beruházások és feltételezhetően vezetői visszaélések miatt került ismét csődhelyzetbe a cég.

Az ORFK kommunikációs szolgálata pénteken az MTI megkeresésére azt írta: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csődbűntett miatt folytat nyomozást, amelynek két gyanúsítottja van. A folyamatban lévő ügyben viszont további tájékoztatást jelenleg nem adnak.

A cég a fizetőképesség megőrzése és a további működés biztosítása érdekében csődvédelem iránti kérelmet nyújtott be, amely 2013. július 11-én lépett hatályba. A vállalat csődeljárásának lezárásához és a reorganizációs tervek megvalósításához 2013. december 18-án kormányhatározat született. Emellett Pápa városa 200 millió forintos tagi kölcsönt is biztosít, amelyről idén június végén zárt ülésen döntött a képviselő-testület.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!