Sport

Továbbjutott a Diósgyőr – Máltán 4–1, összesítésben 6–2!

2014-07-10 19:35

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk_birkirkara_szurkolok_140710_ml_1.jpg

Az első félidőben a Diósgyőr szerzett vezetést – arra még volt válaszuk a máltaiaknak. A második félidőben azonban hengerként indult be a DVTK, és a végén valódi, igazán jó, látványos örömfocit játszva 4–1-re legyőzték a Birkirkarát, így továbbjutottak az Európa-ligában.



Először kiegyenlített volt a két csapat játéka, amit a félidei 1–1-es eredmény is hűen tükröz. A fordulat a 60. perc után állt be - a második diósgyőri gólban fontos szerepet vállalt a frissen beállt Barczi, majd nem sokkal utána ő maga belőtte a 3-dikat. A máltai csapat sokáig nem adta fel, de a legvégén, miközben a diósgyőriek sziporkáztak, már egyáltalán nem siettették a játékot. És akkor jött a 4. gól.

Azt, hogy a magyar csapat kivel találkozik a következő körben, egyelőre nem lehet tudni, ugyanis a bolgár Liteksz Lovecs és moldovai Veris Chisinau párharcának visszavágóját – amelynek győztese lesz majd Tomiszláv Szivics együttesének ellenfele – a nagy esőzés miatt elhalasztották. Ezt a mérkőzést várhatóan pénteken új helyszínen pótolják.

Ha a hazai El-fordulón valóban 12. játékos volt a közönség – ahogy Szivics mester fogalmazott –, akkor itt is. A Máltára elutazott maroknyi diósgyőri hangja szinte végig behallatszott a közvetítésbe. A Miskolcon maradottak pedig „telt házat” hoztak össze a kivetítők előtt. Aki nem volt ott, képzelje el, milyen érzés, amikor a tévéből, Máltáról szól a Hé, fiúk – és a Szinva terasz, a Belvárosi Liget közönsége felel rá…  

dvtk_birkirkara_szurkolok_140710_ml.jpg

A Diósgyőr után a Ferencváros is túljutott máltai ellenfelén az Európa-liga első selejtezőkörében. Az idegenben elért 1-1-es döntetlen után idehaza 2-1-re győztek a Sliema Wanderers együttese ellen, így 3-2-es összesítéssel továbbjutottak - ám ebben csak a meccs lefújása után lehettek biztosak.

Európa Liga-selejtező, visszavágó:

Birkirkara (máltai)-Diósgyőri VTK 1-4 (1-1)
Ta'Qali, 1000 néző, v: Radovanovic (montenegrói)

Továbbjutott: a Diósgyőri VTK kettős győzelemmel, 6-2-es összesítéssel.

gólszerzők: Camenzuli (44.), illetve Elek (30.), Husic (61.), Barczi (66.), Marjanovic (91.)

sárga lap: Zerafa (60.), illetve Kádár (54.)

Birkirkara: Sánchez - Vukanac, Moreno, Scicluna, Fenech - Camenzuli, Zerafa, Agius (Ledesma, a szünetben), Herrera - Vella (Zammit, 84.), Grech (Omerou, 64.)

Diósgyőri VTK: Antal B. - Okuka, William Alves, Debreceni (Marjanovic, 71.), Husic - Bori (Nikházi, 71.), Kádár, Elek Á. - Gosztonyi, Grumic, Bacsa (Barczi, 61.)

Tudósításunk:

A végeredmény: Birkirkara - DVTK 1-4 (1-1), összesítésben 6-2 a DVTK javára. 

A 93. percben a játékvezető lefújja a mérkőzést - továbbjutott a Diósgyőr az Európa-ligában, sikerrel vette az első akadályt a nemzetközi porondon!

90+1. perc: Birkirkara - DVTK 1-4

Nikházi tartott benn a pályán egy labdát, majd az alapvonalról középre adott, ahol Marjanović a kapu bal alsó sarkába lőtt.

A szurkolók vonatoznak a lelátón - jó hangulatban nincs hiány. Felhangzik a DVTK-indulója, és olykor-olykor a "szép volt, fiúk" is. A játékosok pedig nagyon szép örömfocit játszanak!

A 84. percben harmadszor is cserélt a hazai csapat, Vella helyett Kurt Zammit lépett pályára.
Azután Antalnak kellett védeni, a kipattanót Kádár takarította el.

A 83. percben a máltaiak teremtettek két nagy lehetőséget a DVTK kapuja előtt, de nem tudtak lőni. A kontrából Gosztonyi sprintelt nagyot, Barczihoz passzolt, aki a második hullámban érkező Nikházihoz tette a labdát, aki azonban fölé lőtt.

A 80. percben Vella bal oldali beadását blokkolta Alves szögletre. A lövést a rövid saroknál Marjanović mentette újabb szögletre, azt már a mezőnybe sikerült kirúgni.

Egy perccel ezután újra Gosztonyi: az ellenfél 16-osánál dekázgatott, majd a kiugró Husićhoz passzolt, aki Nikházit találta meg középen, de lövése fölé szállt.

A 76. percben Antal húzott le egy bal oldali beadást - a kontra végén Gosztonyit rántották le a 16-os bal oldali sarkánál. A szabadrúgást Gosztonyi a kapu fölé csavarta.

A 73. percben a Diósgyőr támad: Barczi futtatta a bal oldalon Gosztonyit, beadta Marjanovićnak, aki leszereltek.

A 71. percben kettős csere a DVTK-ban: Debreceni helyett Marjanović és Bori helyett Nikházi áll be. Marjanović beállásával Kádár lépett vissza Debreceni helyére.

Nem adja fel a máltai csapat, a 70. perc környéként előbb Ledesma lőtt 19 méterről fölé, majd Camenzuli lőtt éles szögből éppen mellé.

66. perc: Birkirkara - DVTK 1-3

Elek ugratta ki Gosztonyit a bal oldalon, aki pontosan tett középre, Barczi pedig az ötösön a levegőből a léc alá lőtt.

Csere: Grech helyett Omerou folytatja.

61. perc: Birkirkara - DVTK 1-2

Gosztonyi tette ki balra a labdát, Husić 14 méterről lőtt, a labda a jobb alsó sarokba vágódott. A gól előkészítésében szerepet vállalt a frissen beállt Barczi is.

Cserélt a Diósgyőr. Bacsa helyett Barczi állt be a DVTK-ba.

A 60. percben Zerafa kapott sárga lapot Okuka felvágásáért.

Mindkét csapat sok hibával játszik. Az 58. percben Antalnak kellett lehúzni egy jobb oldali beadást. Azután Husić veszélyeztetett: a bal oldalon tört be a 16-oson belülre, jött is a beadás, azonban középen nem talált embert.

Az 54. percben Kádár kapott sárga lapot.

A frissen beállt Ledesma bemutatkozott a 47. percben: kapura lőtt egy szabadrúgást a 16-os és az oldalvonal közül, Antal kiöklözte, majd Fenech rúgta kapásból fölé. Később sem került túl messze a labda a diósgyőri kaputól, egy lepattanó Vella elé került, de Alves úgy blokkolt, hogy a hazai játékosról ment ki a labda.

Elkezdődött a 2. félidő, a szünetben a hazai csapatba Agius helyett Ledesma állt be, a DVTK változatlan összeállítással jött ki.

Félidőben 1–1, összesítésben 3–2 a DVTK-nak


A gól után felerősödtek a máltaiak. A 45. percben már a 16-oson belül jártak, amikor Debreceni felszabadított. Egy perc hosszabbítás után a játékvezető lefújta a mérkőzést.

dvtk_birkirkara_140710_dvtkeu_1.jpg

44. perc, Birkirkara - DVTK 1-1

Elaludt egy kicsit a diósgyőri védelem: egy mélységi passzt követően Camenzuli került ziccerbe és nem is hibázott 14 méterről.

A 42. percben ismét Kádártól indult a támadás, Bacsa a 16-osnál visszatette Gosztonyinak, akinek 20 méteres lövése a védőkön lelassult.

A 37. percben újabb nagy helyzetet alakított ki a DVTK: Kádár ugratta ki Okukát, aki a jobb oldalon levitte az alapvonalra a labdát, a beadását Bacsa elől mentette egy védő. Három perccel később a nagyon hasznosan játszó Bori adott középre jobbról, ezt is kifejelték a védők. Majd Elek tört előre, a 16-oson belül lopták le a lábáról a labdát.

A Birkirkara ezután kétszer is feszült helyzetet teremtett a magya kapu környékén, majd jött a diósgyőri kontra, de újabb gól nem született.

31. perc, Birkirkara - DVTK 0-1

Antal kirúgása után a DVTK passzolgatással vitte előre a labdát. Elek Ákos csapott le egy szabad labdára a 16-os bal oldali vonalánál, kicselezett két védőt és az alapvonal mentén befelé húzott, majd 8 méterről kapura lőtt. A labda Murcia kezét érintve vágódott a léc alá.

A 20. percben ismét Vella mutatta meg magát: 30 méterről lőtt kapura egy szabadrúgást. Az levágódott a sorfalról, majd Debreceni mentett középen egy beadást. Folytatódott a hazai támadás, aminek a végén Camenzuli lőtt 19 méterről – Antal Botond megfogta.
Továbbra is a hazaiaknál maradt a labda, de Okuka bedobásai nem okoztak különösebb izgalmat.

A következő percekben a DVTK kétszer is célba vette ellenfele kapuját – azután jött rá máltai válasz is, hasonló sikerrel.

Korábban Vellát ápolni kellett - a 8. percben azonban középre beadását Kádár mentette szögletre. A szögletet kifejelte egy védő.

A DVTK kezdte a játékot, azután a 3. percben Elek tört előre, passzát Grumić visszatette Bacsának, aki középről 20 méterről egyből lőtt, de levágódott a labda. Újabb három perc elteltével a hazaiak lódultak meg, ám nem sikerült helyzetbe kerülniük, újra a DVTK következett, bedobással.

dvtk_birkirkara_140710_dvtkeu.jpg

Az Európa Liga 1. fordulójának visszavágóján a Birkirkara vendégeként lép pályára a DVTK csapata, a Ta´ Qali Nemzeti stadionban. 

A DVTK tiszta fehérben, a Birkirkara piros-sárga hosszanti csíkos mezben lép pályára este fél 8-tól. A dvtk.eu információi szerint ezer hazai és kétszáz vendégszurkoló volt várható a mérkőzésre.

Játékvezető: Pavle Radovanović (Milutin Djukić, Dejan ©aković; Milovan Milačić) - mind montenegrói.

A Birkirkara kezdőcsapata: Murcia - Grech, Moreno, Vukanac, Vella, Scicluna, Fenech, Agius, Camenzuli, Herrera, Zerafa. Vezetőedző: Paul Zammit.
Kispadon: Akpan, Curmi, Borg, Omerou, K. Zammit, Ledesma.

A DVTK kezdőcsapata: Antal - Okuka, Alves, Debreceni, Husić - Bori, Kádár, Elek - Gosztonyi, Grumić, Bacsa. Vezetőedző: Szivics Tomiszláv.
Kispadon: Radoą, Eperjesi, Németh M., Egerszegi, Nikházi, Barczi, Marjanović.

A máltai csapatból a Debrecenben kiállított Matheus Bissi eltiltás, a csapatkapitány Gareth Sciberras sérülés miatt nem léphet pályára.

dvtk.eu/minap.hu
Fotó: Mocsári L., dvtk.eu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!