Programajánló

Csata karddal és fakanállal – Pöltenberg Ernő tiszteletére

2014-07-10 18:30

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE huszar_poltenberg_emleknap1_1307.jpg

Huszártalálkozóval és Emlékcsatával egybekötött Pöltenberg-emléknapot rendeznek július 26-án, Bükkaranyoson.

A bükkaranyosi Kulcsárvölgy-patak melletti füves területen az előzetes visszajelzések alapján mintegy 20 hagyományőrző csapat képviselteti magát, sok-sok lovassal, gyalogossal és ágyúkkal, egyszóval látványos csatabemutatóban lehet majd része a látogatóknak. A B.-A.-Z. Megyei Huszár és Lovas Hagyományőrző Egyesület közreműködésével korhű jelmezekben és kellékekkel megelevenedik az 1849-es csata, amit Pöltenberg Ernő vezetett a cári csapatok ellen.

huszar_poltenberg_emleknap_1307.jpg

A népzenei és táncbemutatókon kívül lesz csikós-, lovasíjász- és dzsidásbemutató, bajvívás, lovaglás, valamint gyermekcsatát is rendeznek, ahol a kicsik belekóstolhatnak a hagyományőrzés világába. A bográcsos főzőverseny idén sem marad el, és a zsűriben, akárcsak korábban, a gasztronómia neves alakjai értékelik majd az étkeket.

A lovas programok mellett a színpadon folyamatosan népzenei és néptánc produkciókat tekinthetnek meg, majd az emlékcsatát követően Nagy Feró és a Thunder Jack zenekar emeli a hangulatot. A programok mellett népművészeti vásár, gyermekfoglalkoztató, büfé várja a látogatókat a rendezvény területén, ahová a belépés ingyenes.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!