Városinfó

Partnerségépítés az integrált településfejlesztésben is

2014-07-10 19:18

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE partnerseg_140710_vcs_11.jpg

A Partnerségépítés és településfejlesztés Miskolcon operatív program részeként újabb kerekasztal-beszélgetést tartottak csütörtökön, a városháza épületében. A téma ez alkalommal az Integrált Településfejlesztési Stratégia volt, amiről Kiss Gábor alpolgármester tartott előadást.

Ahogy arról többször is beszámoltunk, Miskolc Önkormányzata az Új Széchenyi Terv Államreform Operatív Program keretében vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt fórumot teremt a civil, közigazgatási és vállalati ágazat párbeszédére, így segítve a partnerségi együttműködést.

A meghívottak harmadik alkalommal ültek össze. Kiss Gábor előadása felvezetőként szolgált az azt követő kerekasztal-beszélgetéshez, melyen a civil szervezetek megjelent képviselői bátran fordulhattak kérdésekkel az alpolgármesterhez. Ezt követően Hain Ferenc, a program mediátora, úgynevezett „Világkávézóba” invitálta a résztvevőket. A kávézó keretei között a megjelentek 4-5 fős csapatokat alkotva fogalmazhatták meg egy-egy felvetett téma kapcsán saját megoldási javaslataikat és álláspontjukat, így téve még hatékonyabbá a kommunikációt.

partnerseg_140710_vcs_14.jpg

Kiss Gábor elmondta, fontosnak tartja, hogy legyen olyan tájékoztatás, amely szűkebb körben, oldottabban folyik, ahol lehetőség nyílik a párbeszéd kibontakozására. A legfontosabb alapelv a fejlődés, a fenntarthatóság és az együttműködés. Stratégiai cél a gazdasági potenciál növelése. A kiegyensúlyozottság is fontos, az ide érkező új gazdasági egységek támogatásának összhangban kell lennie az itt működő cégek támogatásaival. Éppen ezért a helyi alapból öt milliárd forinttal kívánják támogatni a helyben működő mikro-, kis- és közép vállalatokat.

Újabb cél a természeti környezet megóvása, a sérült környezet rehabilitációja, a város a Szinva folyosót egy ökológiai egységként szeretné kezelni. Egységként vizsgálni, hol van szükség mederépítésre, környező parkok, sétaútvonalak létesítésére. Emellett cél az életminőség javítása, az átlagjövedelmek emelése, az épített környezet fejlesztése, vagyis az üresen álló épületek funkcióval való ellátása.

partnerseg_140710_vcs_23.jpg

Szó esett továbbá a Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések, röviden CLLD Európai Uniós forrásról is. Még nem eldöntött, hogy mely városok pályázhatnak, amennyiben megyei jogú városok is élhetnek e lehetőséggel, Miskolc is részt kíván venni a városok közti versenyben - mondta Kiss Gábor.

A város, az önfenntartó város irányába kíván elmozdulni, a következő időszakban több milliárd forintot kívánnak e célra fordítani. A kezdeményezés túlmutat a panelházak szigetelésén, célja a napenergia és termál főforrások hasznosítása is.
A foglalkoztatás terén egy három lépcsős foglalkoztatási modellt kívánnak bevezetni a közfoglalkoztatásban dolgozó emberek nyílt munkaerőpiacra történő átcsoportosítása érdekében.

A munkaanyagok elkészültek, a nagyobb szervezetek megkapták, ugyanakkor a kisebb civilszervezetek és magánemberek számára is hozzáférhető a város honlapján – mondta még el Kiss Gábor. Az Integrált Településfejlesztési Stratégiával kapcsolatban 21 napon belül mindenki javaslatokat tehet. A kész dokumentum szeptemberben kerül a közgyűlés elé.

Báthori K.
Fotó: Végh Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!