Egészség

Kitüntetések és kinevezések a Semmelweis-ünnepségen

2014-07-05 10:03

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE semmelweis_nap_140704_vcs_4.jpg

Semmelweis-ünnepséget rendeztek pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban. Az egészségügyben dolgozók kiemelkedő ünnepén elismeréseket és kinevezéseket kaptak a dolgozók.

A rendezvényen Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár mondott ünnepi köszöntőt, aki elmondta, az egészségügy egyik legnagyobb problémájának a szakemberhiányt tartja.

zombor_gabor_140704_vcs_2.jpg

A szakpolitikus úgy fogalmazott: a szakemberek elvándorlását igyekszik megállítani a kormányzat, ezt a tendenciát meg kell fordítani. Azt mondta, ehhez sok minden kell, és az elkövetkező években ez határozza meg az ágazatot, annak jövőjét.

semmelweis_nap_140704_vcs_2.jpg

Zombor Gábor szerint egyértelmű, hogy az ágazat helyzete, a munkakörülmények az elkövetkező években fejlődnek. Az egészségügyben jelenleg több mint 300 milliárd forintnyi beruházás kivitelezése tart, főleg uniós forrásból. Főleg a vidéki kórházak újulnak meg, a munkakörülmények javulnak, jelentősen korszerűsödik a kórházak „eszközparkja” – tette hozzá.

vereb_viktor_140704_vcs_1.jpg

Az államtitkár hangoztatta: az orvosok itthon tartása, a munkakörülmények további javítása további pénzügyi forrásokat igényel, „amíg ebben nem tudjuk azt a reális, hiteles és mindenki által hihető dokumentumot letenni az asztalra, addig erre igen kicsi az esély”.

Szólt arról is: mindezek mellett a legfontosabb a gyógyítás, a betegekkel való foglalkozás egyre magasabb szintre emelése, és az is, hogy az egészségügyben dolgozók is jobban érezzék magukat, és egyre többen maradjanak a szakmában.

semmelweis_nap_140704_vcs_6.jpg

Kriza Ákos polgármester úgy fogalmazott, Miskolcon az egyik legfontosabb szolgáltatás az egészségügyi.
– Éppen ezért a város szívügye az egészségügyi szolgáltalás minősége. Mindig örömmel látogatok el olyan rendezvényekre, ahol az egészségügyben dolgozók munkáját ismerik el. Széles skáláról tudtak válogatni, a díjazottak között sok olyan nevet olvastam, akikről tudom, hogy nagyon sokat, régóta tesznek az egészségügyért – emelte ki a városvezető.

koraszulott_osztaly_140704_vcs_6.jpg

A beszédeket követően adták át a kinevezéseket és az elismeréseket. Főigazgatói elismerésben részesült Nyikesné Kis Éva, Szedlákné Tölczéki Ildikó, Bruncszlik Attiláné, Katonáné Barta Valéria és Szemánné Süveges Szilvia. Az orvosi kinevezések listáját itt, a főigazgatói-főorvosi dicséretet kapottak névsorát pedig itt olvashatják.

minap.hu / MTI
fotó: Végh Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!