Környezet

Dancing és Ghost után Pompom a Miskolci Állatkertben

2014-07-01 16:10

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kuszosul_kicsi_140701ml_2.jpg

Május 29-én látta meg a napvilágot a Pompom névre keresztelt észak-amerikai kúszósül bébi, a Miskolci Állatkertben - érkezésével 4 tagúra bővült a család.  A kis jövevény már most 890 g-ot nyom, nagyon kifejletten jött világra.

A kis jövevénynek nem csak a látogatók örültek, hanem a zoo tábor tagja is, akik nem csak végiglátogatják az állatkert lakóit, de fontos információkat is elsajátítanak velük kapcsolatban.

uszosul_140701ml.jpg

Az észak-amerikai kúszósülök tavaly, az állatkert 30. évfordulóján mutatkoztak be a Miskolcon a nagyközönségnek. Bár az állatkert annak idején egy párra tett szert, a bemutatkozás már 3 taggal történt, ugyanis még a karanténban megszületett az első kölyök. Az állatokat a kifutóba történt áthelyezés sem viselte meg, idén még eggyel nőtt a számuk. A kis család azért is számít ritkaságnak, mert jelenleg Magyarországon egyedül Miskolcon tekinthetjük meg a faj képviselőit. A kúszósül Európa-szerte ritkaságnak számít, húsz állatkertben, összesen ötven példány él.

uszosul_140701ml_10.jpg

Veres Tamás, Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetője elmondta, ezek az állatok az Egyesült Államok és Kanada erdős területein őshonosak, ahol idejük legnagyobb részét, a fákon töltik. Erre utal a kúszósül elnevezés. Hosszú szőrük van, de ez ne tévesszen meg senkit, a puha szőr alatt ugyanis 6-7 cm-es tüskék lapulnak. Ezek - bár nem túl feltűnőek – nagyon hatékonyak a védekezés során. A legnagyobb sérülést a farkukon lévő tüskékkel tudják okozni, de az sem ritka, hogy megharapják gondozójukat. -         Akinél élelem van, azt elfogadják. A felnőtt állatok kedvenc eledele a mogyoró, csemegekukorica és avokadó.

kuszosul_kicsi_140701ml_4.jpg

A kicsi - bár még csak ismerkedik a szilárd táplálékkal- nagy kedvence a cukkíni. Kézbe lehet venni, a hasa alatt célszerű megfogni, ám így is teleszurkálhatja az embert - tudatta Borbély Krisztina állatgondozó. A család összes tagja rá jellemző névvel büszkélkedhet. A hím a Watt nevet kapta, ugyanis egyszer összeütközésbe keveredett a villanypásztorral. Az anyuka gondozói szerint sokat táncol, így Dancing-nek nevezték el, a tavalyi kölyök pedig a Ghost névre hallgat.

Báthori K.
Fotó: Mocsári L.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!