Egyház

Elkezdődött a szegedi Dóm felújítása

2014-07-01 14:51

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Elkezdődött a szegedi Dóm felújítása, a kétmilliárd forintos, uniós támogatással megvalósuló beruházás során megújul a templom és környezete, a székesegyház altemplomában pedig kulturális és közösségi rendezvények befogadására alkalmas tereket alakítanak ki.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök a rekonstrukcióról tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, a székesegyház és környezetének felújítása nem az egyházmegye belső ügye, a fejlesztés a várost és az egész társadalmat is szolgálja.

Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora, projektvezető közölte, jövő májusra kijavítják a székesegyház külső és belső sérüléseit, megújulnak a 84 éve emelt templom belső terei. Az altemplomban kiállítóhelyet, egyházi és kulturális események befogadására alkalmas közösségi teret alakítanak ki. Méltó helyet kap az urnatemető, a korábban a Szegedi Szabadtéri Játékok öltözőiként raktáraiként, működő előlépcső alatti helyiségeket elbontva pedig zarándokok és turisták fogadására alkalmas látogatóközpontot építenek.

Gunther Zsolt, a rekonstrukció terveit Váncza Lászlóval elkészítő Ybl-díjas építész elmondta, a felújítás során azokat a tereket igyekeznek hasznosítani, amelyek az elmúlt évtizedekben kihasználatlanok voltak. Olyan közösségi funkciók kerülnek be a székesegyházba, melyek szorosan összefüggnek az egyház tevékenységével, erősítve a vallás, a kultúra és a tudomány már a Dóm tér tervezésekor is szem előtt tartott egységét.

A tervek készítése során megpróbáltak maximálisan alkalmazkodni az elődök nagyszerű teljesítményéhez, így a székesegyház külső megjelenésében csupán alig észrevehető változások lesznek.

A templom belső terében a legjelentősebb átalakulást az hozza, hogy a szentély baldachinja bekerül a Dóm kupolája alá, így a szentmise idején a hívők három oldalról körbeveszik majd a szertartást végző papot. A változás azt is lehetővé teszi, hogy a szertartások közötti időszakban jobban elkülönüljön a turisták által látogatott profán és a hívők elvonulását szolgáló szakrális tér – tudatta a szakember.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!