Környezet

Játékos KRESZ-tanulás közösségépítéssel

2014-06-28 09:55

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE csaladi_kerekparnap_140627ml_8.jpg

Kerékpáros családi napot szervezett a Baráthegyi közösségi parkban a Zöld Kapcsolat Egyesület pénteken. A cél a közlekedési szabályok elsajátítása mellett a közösség összehozása volt.

Másodszor rendezte meg a napot az egyesület, első alkalommal májusban várták a családokat a parkba. A programban most is szerepeltek ügyességi versenyek kicsiknek és nagyoknak, KRESZ-teszt, totó, míg egy óriás társasjáték segítségével a vállalkozó szelleműek játékosan tanulhatták, gyakorolhatták a kerékpározás mellett a közlekedési szabályokat is.

csaladi_kerekparnap_140627ml_13.jpg

Újra volt „energiabringa” is, amit meghajtva akár a helyszínen is feltölthették mobiltelefonjukat a vállalkozó kedvűek, de egy rádiót is megszólaltattak a kitartó tekerők. Ha pedig elfáradtak, vagy épp jól szerepeltek a vetélkedőkön, „tekerhettek maguknak” egy banánturmixot a szintén kerékpár meghajtású turmixgéppel.

csaladi_kerekparnap_140627ml_3.jpg

– A Norvég Civil Alapprogramból nyertünk el támogatás tavaly, amelynek segítségével a Kuruc és az Árpád utcán, illetve a környéken élők számára igyekszünk közösségépítő programokat szervezni. Tavaly több mint 150 fát ültettünk itt, de rendeztünk már családi sportnapot is. Ezen a kerékpáros családi napon is a közösségépítés a cél a KRESZ megfelelő elsajátítása mellett – mondta F. Nagy Zsuzsa, az Ökológiai Intézet Alapítvány munkatársa.

H. I.
Fotó: M. L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!