Közélet

„Egy csoda” épül Diósgyőrben

2014-06-23 21:27

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE varfejlesztes_forum_140623_ja_13.jpg

Lakossági fórumon tájékozódhattak az érdeklődők az újjáépülő diósgyőri vár mellett kialakítandó Lovagi tornák tere, valamint a vásártér megépülésének részleteiről hétfőn, az Ady Endre Művelődési Házban.

A diósgyőri vár felújításának egyik kiemelt tájékoztató fórumán Seresné Horváth Zsuzsanna, a terület önkormányzati képviselője röviden szólt a beruházásról, külön is kiemelve, hogy fontos állomás a projektben a Lovagi tornák tere és a vásártér kialakítása.

varfejlesztes_forum_140623_ja_18.jpg

– A diósgyőri vár olyan attrakciója Miskolcnak, amelyre mindannyian büszkék lehetünk – ezt már Pfliegler Péter mondta. Az alpolgármester ismertette a hatalmas projekt fontosabb adatait: mintegy 2,7 milliárd forint az összköltsége, ebből 2,3 milliárd forint pályázati támogatás. A beruházás jelentőségéről szólva Miskolc alpolgármestere kiemelte, az ország más várait meglátogatva is megbizonyosodhat róla az ember, hogy milyen hatalmas idegenforgalmi érdeklődést generál egy gyönyörűen felújított erődítmény és annak megszépült környezete.

A városvezető reményét és bizodalmát fejezte ki, hogy minél többen látogatják majd mind belföldről, mind külföldről a megújuló diósgyőri várat, amely igazán különleges az ország turisztikai értékei között is, hiszen újjáépítik. A rekonstrukció mellett azonban a projekt több elemet is tartalmaz: része a már átadott és közkedvelt lillafüredi függőkert, ugyanakkor a vár mellett megépül a Lovagi tornák tere és a vásártér is. Utóbbiakat a remények szerint 2015 első félévében már a látogatók is birtokba vehetik.

varfejlesztes_forum_140623_ja_14.jpg

Mint azt a lakossági fórumra elhozott maketteken is megmutatta Pfliegler Péter, a Lovagi tornák tere három oldalról védett, a diósgyőri vár felé nyitott tér, ahol körülbelül 3 ezer néző fér el. A tér kialakítása mintegy 800 millió, a vásártér pedig körülbelül 40 millió forintba kerül.

Lengyel Katalin, a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója arról szólt, hogy a diósgyőri várban rendben folyik a munka, szombatonként és vasárnaponként is, mivel pótmunkákat is el kellett végezni a felmerült statikai problémák miatt. Augusztus 30-ára azonban teljesen be szeretnék fejezni a munkát, a belsőépítészeti feladatokkal egyetemben.

varfejlesztes_forum_140623_ja_29.jpg

Mint az ügyvezető igazgató ismertette, még augusztusban fel kívánják szentelni a várban kialakított kápolnát is, így a vár igazán exkluzív környezetet nyújthat majd esküvők megtartására is. Lengyel Katalin kiemelte, a 300 négyzetméteres lovagteremmel a korabeli Közép-Európa legnagyobb ilyen terme épül újjá. Külön is hangsúlyozta, hogy a diósgyőri várban továbbra is lesz lehetőség rendezvények és koncertek megtartására.

A nagyobb rendezvényeket azonban már a Lovagi tornák terén is meg lehet majd tartani, ahol mobil lelátók elhelyezésével növelhető a rendelkezésre álló ülőhelyek száma. Lengyel Katalin szólt arról is, hogy bár a diósgyőri strand idén nem nyit ki, de érdemes türelemmel lenni, hiszen azt is szeretnék megújítani. A 2014–20. közötti pénzügyi ciklusban kívánnak erre forrást szerezni.

varfejlesztes_forum_140623_ja_25.jpg

– Örömmel jelenthetem, hogy amit vállaltunk, annak jó részét teljesítettük már – ezt Rostás László jelentette ki. Miskolc főépítésze a magyar korona ékkövének nevezte a diósgyőri várat, melynek rekonstrukciója véleménye szerint „az egész országra ki fog hatni”, hiszen – mint fogalmazott – „egy csoda épül ott”.

A főépítész szólt arról is, hogy a vár környezetét is rendbe kell tenni – szállásokra lesz szükség, hidakat kell megújítani, utcákat kell megszépíteni –, erre szolgálnak majd az operatív programok. „Apró lépésekkel, de biztosan” kell haladni a végcél felé, úgy, hogy a meglévő értékekhez újakat kell adni.

varfejlesztes_forum_140623_ja_26.jpg

Rudolf Mihály
, a Lovagi tornák terének tervezője kivetítőn mutatta be a Lovagi tornák tere és a vásártér látványterveit, részletesen is ismertetve az egyes épületeket, de szólt a vár és a terek környékének kialakításáról is.

Az ismertetőket követően az érdeklődőknek lehetősége nyílt kérdéseket is feltenni az előadók számára. Többen a környező utcák virágosításáról érdeklődtek, amit az ígéretek szerint hamarosan meg is oldanak. Kérdésre elhangzott, hogy az operatív programokban szerepel a Vár utca teljes felújítása is, a Diósgyőrbe érkező turisták számára pedig egy parkolót alakítanak majd ki a Bartók közben.

K. I.
Fotó: J. Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!