Sport

El: „nem vagyunk esélytelenek”

2014-06-23 14:10

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk_el_sorsolas_140623.jpg

Hétfőn kora délután kisorsolták az Európa-liga első fordulójának párosításait a svájci Nyonban. A DVTK ellenfele a máltai Birkirkara FC lesz, a piros-fehérek hazai pályán kezdenek.

dvtk_sorsolas-3.jpg

Máltai ellenféllel találkozik az Európa-liga első fordulójában a DVTK, mely a Birkirkara FC ellen kezdi meg nemzetközi kupaszereplését. A másik magyar együttes, az FTC szintén máltai csapattal találkozik, a Sliema Wanderersszel. A Diósgyőr itthon, a Ferencváros idegenben kezd július 3-án, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik meg.

dvtk_sorsolas-1.jpgTomiszlav Szivicsék ellenfele négyszeres máltai bajnok és négyszeres kupagyőztes, a klubot 1950-ben alapították. Keretükből ismerős lehet a válogatott kapus, Justin Haber, aki 2009. és 2011. között a Ferencvárosban játszott.

A Diósgyőr legutóbb 1998-ban szerepelt a nemzetközi kupaporondon, az Intertotó Kupa első fordulójában pedig éppen a Ferencváros mostani riválisával, a Sliema Wanderersszel került össze: a borsodi csapat kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel lépett túl a máltai csapaton.

A DVTK lehetséges ellenfele nem kiemeltként a grúz FC Chikhura Sachkhere, a máltai Birkirkara FC mellett a bosnyák NK ©iroki Brijeg, a kazah FC Shakhter Karagandy és liechtensteini FC Vaduz volt. Szabó Tamás ügyvezető és Árki Gábor sportigazgató a helyszínen követte a sorsolást.

szabotamas01_110714_ja.jpgA sorsolást követően szerkesztőségünknek sikerült elérnie Szabó Tamást.
– 78 csapat szerepelt a sorsoláson, mi voltunk a legjobb nem kiemelt. Sikerült elkerülnünk a kazahsztániakat, ennek örülünk. A máltaiak pedig nem gyengék, hiszen folyamatosan az európai porondon szerepelnek az utóbbi években, de nem esélytelenként vághatunk neki a párharcnak. Szerencsésebb lett volna természetesen, ha idegenben tudunk kezdeni, de így kell megpróbálni továbbjutni – mondta az ügyvezető.

Továbbjutása esetén a FC Veris Chisinău (moldáv) – PFC Litex Lovecs (bolgár) párharc győztesével mérkőzik meg a DVTK az Európa-liga selejtezőjének 2. körében.

Legutóbb 1998-ban szerepelt a nemzetközi kupában a DVTK – Tornyi Barnabással. Az Intertotó-kupában az első körben a Sliema Wandererst (2–0, 3–2) búcsúztatta – érdekesség, hogy a máltaiak most nem kiemeltként a diósgyőriekkel együtt várják selejtezős ellenfelüket. A következő fordulóban aztán a török Altay İzmir búcsúztatta a csapatot. Először 1960-ban járt a DVTK a nemzetközi porondon, a közép-európai kupában: az első, US Città di Palermo elleni idegenbeli meccsen 2–1-re nyertek, de a visszavágón 2–0-s győzelemmel az olasz együttes lépett tovább. Ezt követően a jugoszláv Crvena zvezda volt a következő ellenfél az 1967-es kiírásban, de akkor sem sikerült továbbjutni. A közép-európai kupában 1971-ben vett részt a Diósgyőr utoljára, akkor a Lokomotiv Kassát verve a második körig jutottak, de a Čelik 4–2-es összesítéssel jobbnak bizonyult a diósgyőrieknél.

Az 1977-es magyarkupa-győzelemnek köszönhetően a diósgyőri együttes bejutott a kupagyőztesek Európa-kupájába, ahol ellenfele az első fordulóban a Beşiktas volt. Az odavágón a DVTK kétgólos vereséget szenvedett, majd a második találkozón 5–0-s győzelmet arattak a törökök felett. A következő körben a Hajduk Splitet az első meccsen legyőzték 2–1-re, a visszavágó pedig hasonló, de fordított eredménnyel zárult. Mivel sem a rendes játékidő, sem a hosszabbítás nem döntött, így büntetőpárbaj következett: az idegek harcát a horvátok bírták jobban. Az 1979–80-as szezonban az UEFA-kupában próbálhatott szerencsét a DVTK, ahol a német Kaiserslautern együttese akadályozta meg a negyedik fordulóba jutását. A klub az első két fordulóban meggyőző teljesítménnyel győzte le a Rapid Wien és a skót Dundee United együttesét, melynek hatására a brit sajtó a kontinens legjobb csapatának nevezte a DVTK-t. 1980-ban a csapat újra bejutott a KEK-be, azonban a Celtic túl nagy falatnak bizonyult számukra. Ezt követően 18 évet kellett várni a következő európai kupaszereplésre – a ’98-as után pedig 16-ot az előttünk állóra. 

El-selejtező, 1. forduló:
DIÓSGYŐRI VTK-Birkirkara (máltai)
Sliema Wanderers (máltai)–FERENCVÁROS
Szioni Bolniszi (grúz)-Flamurtari (albán)
FC Tiraspol (moldovai)-Inter Baki (azeri)
Hibernians (máltai)-Spartak Trnava (szlovák)
Sant Julia (andorrai)-FK Csukaricski (szerb)
NK Koper (szlovén)-Celik Niksic (montenegrói)
FK Turnovo (macedón)-Csihura Szacshere (grúz)
Sirak (örmény)-Sahtyor Karagandi (kazah)
Gabala (azeri)-Siroki Brijeg (bosnyák)
FC Vaduz (liechtensteini)-College Europa (gibraltári)
Veris Chisinau (moldovai)-Liteksz Lovecs (bolgár)
UE Santa Coloma (andorrai)-Metalurg Szkopje (macedón)
Kajrat Almati (kazah)-FK Kukësi (albán)
Folgore (San Marinó-i)-Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
RNK Split (horvát)-Mika Astarak (örmény)
Botev Plovdiv (bolgár)-Libertas (San Marinó-i)
Lovcsen (montenegrói)-Zeljeznicar (bosnyák)
Shkendija (macedón)-Zimbru (moldovai)
Pjunyik (örmény)-FK Asztana (kazah)
Rudar (szlovén)–KF Laci (albán)
Differdange (luxemburgi)–Atlantas Klaipeda (litván)
VPS (finn)–Brommapojkarna (svéd)
B36 Tórshavn (feröeri)–Linfield (északír)
Fram Reykjavík (izlandi)–Nömme Kalju (észt)
Rosenborg (norvég)–FK Jelgava (lett)
Derry City (ír)–Aberystwyth Town (walesi)
Aberdeen (skót)–Daugava Riga (lett)
Santos Tartu (észt)–Tromsö (norvég)
Crusaders (északír)–Ekranas (litván)
Stjarnan (izlandi)–Bangor City (walesi)
Jeunesse Esch (luxemburgi)–Dundalk (ír)
MyPa-47 (finn)–IF Fuglafjördur (feröeri)
Hafnarfjördur (izlandi)–Glenavon (északír)
Kalev Sillamäe (észt)–Honka (finn)
Banga Gargzdai (litván)–Sligo Rovers (ír)
Vikingur (feröeri)–Daugava Daugavpils (lett)
IFK Göteborg (svéd)–Fola Esch (luxemburgi)
Haugesund (norvég)–Broughton (walesi)

S. P.
Fotók: uefa.com 



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!