Fesztiválozó

„A filmzenék mágusa” és újabb beavató előadás az Operafesztiválon

2014-06-18 15:45

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE operafesztival_140616_ja_34.jpg

Verdi: Aida beavató előadás, Nino Rota: Milliomos Nápoly, utcatánc és Weszely Ernő harmonikaművész újabb előadása – szerdán is színes és nívós a Bartók Plusz Operafesztivál programja, s ezúttal is több színpadhoz várják a kultúrakedvelőket Miskolcon.

Féltávnál jár az idei Bartók Plusz Operafesztivál, a szervezők pedig továbbra sem adják alább, hiszen nem mindennapi kulturális élményeket kínálnak a programsorozat szerdai napján is a fesztivál helyszínein.

Az Erzsébet téren 19 órától ingyenesen tekinthető majd meg Verdi Aida című operájának beavató előadása. Mint ismert, a szerdai beavatót követően aztán pénteken 21 órától a Miskolci Jégcsarnokban tekinthető majd meg a teljes előadás, mely a Magyar Állami Operaház és a Bartók Plusz Operafesztivál koprodukciójában jött létre.

A szerdai programot ezúttal is színesíti a Fesztiválteraszon 20 órakor kezdődő utcatánc, 22 órától pedig – szintén ezen a helyszínen – Weszely Ernő harmonikaművész játéka zárja a szerdai napot.

operafesztival_140616_ja_16.jpg
Előtte még azonban 21 órától a Nyári színházban Nino Rota Milliomos Nápoly című előadását tekinthetik meg az érdeklődők. Az Oscar-díjas Nino Rota neve főként olyan filmek, mint az Édes élet, a Keresztapa vagy az Audrey Hepburn és Henry Fonda főszereplésével készült Háború és béke felejthetetlen dallamvilága miatt ismerős és jelentős.

Nino Rota szövegírója, Eduardo de Filippo a XX. századi kultúra meghatározó alakja, aki elsősorban olasz kispolgári komédiákat hangszerelt érzelemgazdag és szenvedélyes darabokká. Együttműködésük remeke a Milliomos Nápoly, melyben a háború utáni világ tárul elénk, egy szegény olasz család élete, a nápolyi feketepiac légköre, fűszerezve egy olasz-amerikai szerelmi viszonnyal. A társadalmi valóságból kiinduló mese valójában tragikomédia: elesett hősei hiába kerülnek komikus helyzetekbe, emberségük és sorsuk már a múlt ködébe vész. Nino Rota, a filmzenék mágusa gyönyörű ívű áriái, sokszor jazz-es, swinges zenéje valódi unikum az operába látogatók számára.

Az operát tehát 21 órától tekinthetik meg az érdeklődők a Nagy színházban, két felvonásban, olasz nyelven a LTL OperaStudio Projekt vendégjátékával. Matteo Beltrami vezényel, az előadásban a Miskolci Szimfonikus Zenekar működik közre. Az opera rendezője Fabio Sparvoli, a díszletért és a jelmezért Alessandra Torella felelt.

minap.hu
Fotó: minap-archív, Juhász Á.

A kulturális kormányzat 2014-ben 50 millió forinttal segíti az Operafesztivált, melyből 20 millió forintot a Nemzeti Kulturális Alap Fesztiválkollégiuma, 30 millió forintot pedig az NKA miniszteri kerete biztosít. A rendezvény idei főtámogatója a MOL és a TVK.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!