Közélet

Megtisztult a Békás-tó

2007-05-02 17:15

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A Hejő patak után a Békás tó is megtisztult. A Miskolc Tapolcért Egyesület, valamint a terület önkormányzati képviselője újból összefogott annak érdekében, hogy tisztább és szebb legyen a városrész. A hosszú hétvégén a közkedvelt, ám ma már rendkívül elhanyagolt állapotban lévő Békás- tó környékét takarították ki.

Újra feléledt és megszépült a Miskolctapolcai Békás-tó. Szombaton reggel kezdődött a munka, amelynek eredményét mutatta vasárnapra az a több mázsa hínár, amit szó szerint „kikaszáltak” a tóból. De nem csak hínár és békalencse, hanem kovácsoltvas szemetes, és köztéri bútordarabok is előkerültek a tó fenekéről. Utoljára a 80-as években tisztították ki és rakták rendbe a tó környékét.
– Úgy gondoltuk Tapolca megérdemli, hogy bizonyos részeit kitakarítsuk és rendbe tegyük, annyi elmaradás van, hogy kénytelenek vagyunk mi is besegíteni a városnak – jelentette ki Kocsis Levente, önkormányzati képviselő.
A szigetet a korábbi zúzott kő helyett gyöngykaviccsal terítették le és az elkorhadt padokat is kicserélték, lefestették. Valamint új termőföld és virágok kerültek a tavat körülvevő ágyásokba. A takarítást a márciusban alakult, 37 tagot számláló Miskolctapolcáért Egyesület szervezte.
– Azzal a céllal jött létre az egyesület, hogy alvó közösségből, alvó városrészből egy élő területet formáljunk. Olyan kevesen élünk itt Tapolcán, – olyan, mint egy kis falu –, hogy érdemes olyan rendezvényeket összehozni, amellyel megmozgatjuk, és amellyel az idegenforgalomnak is a hasznára válunk – mondja Orosz B. Erika, a Miskolctapolcáért Egyesület elnöke.
Ennek jegyében július elején kétnapos búcsút rendeznek Miskolctapolcán és folytatódik a takarítási akció is, annak érdekében, hogy tisztább és rendezettebb képet mutasson a városrész.
K. A.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!