Közgyűlés
Utcanevet is kap a Takata
2014-06-08 21:40






Csütörtökön tartja júniusi közgyűlési ülését Miskolc képviselőtestülete. A grémium többek között utcanevek elnevezéséről is dönt: ha elfogadják a javaslatot lehet Takata utca is.
Három eddig név nélküli utca kaphat nevet csütörtökön, ha a képviselők megszavazzák. Az első a Szentpéteri kapu térségében, a Tass, Bulcsu, Huba utca által határolt, „közpark, trafóállomás” megnevezésű ingatlan, melynek az elnevezésére lakossági igény fogalmazódott meg. Javaslatként a Hét vezér tér elnevezés merült fel, amely ellen szakmai kifogás nem merült fel.A második a Miskolc-Pereces területén lévő egyik út a 24732 helyrajzi szám alatt. A köztudatban és a köznyelvben Epres dűlőútként szerepel, ami már a hivatal térinformatikai rendszerében is szerepel. Mivel illeszkedik a környéken már meglévő utcák sorába és szakmai kifogás sem merült fel, így az előterjesztés az Epres utca elnevezést tartalmazza.
A harmadik javaslat a Miskolc, Keleti kapu területén lévő Takata üzem megközelítését biztosító a Miskolc Holding Zrt. tulajdonát képező út, melynél a Takata utca elnevezés kerül a közgyűlés elé.
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-03-28 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.