Közélet
Lelki híd a csíksomlyói zarándokokkal
2014-06-07 17:58






A csíksomlyói zarándokokkal lelki közösségben, első alkalommal rendezték meg a Pünkösdi Juniálist szombaton a Csanyikban, ahol a pünkösdi szentmisét követően egész nap családi programok várták az érdeklődőket. Mások mellett élő koncertet adott a Fonogram-díjas Holdviola zenekar is. A rendezvény fővédnöke Kriza Ákos polgármester, védnöke pedig Palánki Ferenc püspök, általános helynök volt.

Szombaton délelőtt 10 órától – Csíksomlyó szellemében – a Szentlélek eljöveteléről emlékeztek meg ünnepi szentmise keretében, ezzel kezdetét vette az első Pünkösdi Juniális. Több kötődése is van ennek az ünnepnek – kezdte beszédét a Csanyikban tartott szentmisén Mikolai Vince főesperes, diósgyőri plébános. Mint sorolta is, vasárnap ünnepeljük az egyház születésnapját, nem messze, a Bükkben van a pálosok Szentlélek kolostora, és az itt jelenlévők lelki közösségben vannak a csíksomlyói zarándokokkal, akik ezekben az órákban imádkoznak a magyarság nagy búcsújáró helyén.
– Nagy lelki, szellemi ünnep ez a magyarságnak, és mi itt, a Bükk lábánál szeretnénk ünnepelni, a szentmise után pedig közösen vigadni a pünkösdi örömben – fogalmazott a főesperes.

– Örül a lelkem, mert azt látom, hogy nagyon sokan vagyunk, nagyon sok ember mosolyog, és csillog a szemük az örömtől – ezt már Kriza Ákos mondta köszöntő beszédében. Mint Miskolc polgármestere fogalmazott, egyre gyakrabban ünnepelünk együtt az egyházakkal, amit „teljesen természetesnek” gondol a városvezető is, hiszen a hétköznapjaink is összeforrottak. „Egyre nagyobb részt vállalnak abból a feladatból, amit a városban közfeladatnak tekintünk”, fűzte hozzá a polgármester.

– Tavaly Mikolai Vince atya azzal keresett meg, hogy a Pünkösd előtti szombaton egy lelki hidat hozzunk létre a csíksomlyói zarándoklattal, ahol több százezer magyar ünnepli magyarságát, a magyar kereszténységét. Ez az a plusz, amit számunkra a Pünkösd még jelent: a magyar összetartozás ünnepét – fogalmazott Kriza Ákos, hozzátéve, örömmel fogadták a javaslatot, hogy itt, Miskolcon együtt tudjunk ünnepelni. „Reméljük, hogy hagyománnyá válik a juniális, s látva azt a rengeteg embert, aki itt van, biztos vagyok benne, hogy az is lesz”, zárta a polgármester, aki áldott Pünkösdöt kívánt mindenkinek.

A juniális programrepertoárjában szerepelt a Fonogram-díjas Holdviola zenekar élő koncertje, akik electro-folk magyar népdal feldolgozásaikkal nagyszerű hangulatot varázsoltak a Csanyikba. Az érdeklődők aztán a magyarság és az összetartozás jegyében magyar népzenét hallgathattak a Tényleg Zenekar előadásában. A színpadon fellépett ugyanakkor a Fráter kórus is Regős Zsolt vezetésével, majd a Szinvavölgyi Néptáncműhely produkciója szórakoztatta a közönséget.

A színpadi programok mellett a Borókás Népi Játszókert fa körhintája és fából készült játékai nyújtottak önfeledt szórakozásra lehetőséget a családok számára, valamint kézműves vásár, bemutató, és természetesen jó hangulat várta a felnőtteket szombat délután is a Csanyikban.

A rendezvény fővédnöke Kriza Ákos, védnöke pedig Palánki Ferenc püspök, általános helynök volt.
minap.hu
Fotó: Mocsári L.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2023-10-03 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.