Városinfó

Ősszel épülhet meg a támfal

2014-06-06 09:06

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kisavas_sullyedes_140402ml_1.jpg

Az állagmegóvás kész, a pályázatot az önkormányzat beadta, így kedvező elbírálás esetén épülhet majd támfal a Kisavason, ahol két hónapja leszakadt egy rész a domboldalból, borházat, pincéket, kerítést rántva magával.

Ahogy arról már beszámoltunk, a Kisavas Csabai sor, Győri sor közötti részen öt pinceág szakadt egymásba és a partfal megsuvadt. A Belügyminisztérium vis maior pályázatához benyújtották május 10-ig az előírásoknak megfelelően az anyagot az önkormányzattól, tudtuk meg Durda Pétertől, a polgármesteri hivatal beruházási és városüzemeltetési osztályának főtanácsosától. Az elbírálás folyamatban van, kedvező döntés esetén, az ősz folyamán történhet meg a helyreállítás, melynek költségét 35 millió forintra saccolják, amelynek a hetven százalékos támogatására pályázat az önkormányzat.

A bejelentés után az önkormányzat intézkedett az azonnali kárelhárításról, ami 8,5 millió forintba került. Közel 700 tonna leszakadt földet, betont és követ szállítottak el, kerítés, út, fák szakadtak le a helyükről, amelyeket el kellett távolítani. A nagy esők ellenére jelentős állagromlás már nem következett be, így biztonságosnak mondható a környék, tett hozzá Durda Péter.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!