Városinfó

Komlóstetőn már kényelmesebb várni a buszra

2014-06-06 08:42

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE buszmegallo_komlosteto_140605ml_7.jpg

Buszmegállók újulnak meg a Komlóstetőn, illetve környékén: tetőt és padokat kapnak, hogy kényelmesebb legyen a várakozással töltött idő.

Három komlóstetői buszmegálló – köztük a Lomb utcai végállomás – újul meg, kap tetőt, illetve padokat is kihelyeznek a Batthyány soron két buszmegállóban. Az ott lakók régi kérése teljesül ezzel.

– Sem az eső, sem az erős napsütés ellen nem húzódhattak védett helyre a buszra várók. És leülni sem tudtak, pedig van olyan időszak, amikor ritkán járnak a buszok, az idős emberek bizony elfáradtak a várakozásban – mondta a Miskolc Televíziónak Gazdusné Pankucsi Katalin, a terület önkormányzati képviselője.

buszmegallo_komlosteto_140605ml_6.jpg

Összesen mintegy másfél millió forintba kerül a munka, amit részben költségvetési sorról, részben pedig képviselői alapból finanszíroztak. A buszmegállók már állnak, teljesen azonban csak holnapra készülnek el, a padokat és a fedeleket akkor helyezik majd el a munkások.

Gazdusné Pankucsi Katalin azt is elmondta, a közeljövőben járdaépítéssel folytatódik a munka a körzetben: a Láditelep 14. melletti, 25 év alatt elhasználódott, balesetveszélyessé vált lépcsősort elbontják, a Láditelep bérházai között pedig járólappal burkolják a járókelők által használt, kitaposott útvonalakat.

minap.hu
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!