Sport

„A siker záloga a kemény edzés” – diákolimpiai bajnokokat köszöntöttek

2014-06-03 19:29

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE atletika_dvtk_edzes_140603ml_04.jpg

Négy diákolimpiai bajnok atlétát köszöntött kedden Kriza Ákos. A polgármester edzésén kereste fel Bacsa Fannit, Csáki Esztert, Világi Marcellt és Iván Zsombort a diósgyőri stadionban. Az országos diákolimpia atlétikai versenyeit múlt héten rendezték Budapesten, a Puskás Ferenc stadionban, illetve az Ikarus atlétikai centrumában.

Az eredmények sorából kiemelkedik négy miskolci sportoló, aki aranyérmet szerzett. Bacsa Fanni távolugrásban 563 centiméteres, 60 méteren 7,8 másodperces új diákolimpiai csúccsal győzött, s szintén diadalmaskodott négytusában. Két aranyérmet nyert Világi Marcell – távolugrásban 672 centis csúcsbeállítással, 300-on pedig 36,2 másodperccel.

Ugyancsak aranyérmes lett a III. korcsoportos Iván Zsombor magasugrásban (158 cm) és Csáki Eszter háromtusában – utóbbi mindössze egy ponttal maradt el a diákolimpiai csúcstól.

atletika_dvtk_edzes_140603ml_29.jpg

Ezen kívül ezüstérmet szerzett Zádeczki Luca (IV. kcs) és Simon Soma (III.) távolugrásban; valamint Tucsa Veronika (V.) súlylökésben, Fekete Balázs (IV.) pedig bronzérmes lett távolugrásban.

Kedd délután a diósgyőri stadionban, edzésen kereste fel Kriza Ákos polgármester a bajnokokat. Bacsa Fanni elmondta, a sok munka, edzés és az erő hozta meg számára a diadalt, de a gyorsaságán még fejlesztene. Jelenleg kisebb sérüléssel bajlódik a sorozatterhelés miatt, de már készül a tatabányai országos versenyre, valamint a szeptemberi, varsói válogatott viadalra.

atletika_dvtk_edzes_140603ml_22.jpg

Világ Marcell szintén a kemény edzéseket jelölte meg, mint a siker zálogát.
– Heti 4-5 edzésre próbálok eljutni. Nagy segítséget jelentenek a jó körülmények, a társak és az edzők. Sokat dob valószínűleg az is, ha valaki tehetséges, én ezt a szülőktől örököltem. Készülök a nemsokára megrendezendő Budapest Bajnokságra és tatabányai országosra. Távolban és 300-on indulok, de szeretném 100 méteren is megnézni, milyen időt tudok elérni – összegzett a bajnok.



Kriza Ákos úgy fogalmazott, kiváló eredményt értek el a miskolci atléták, akik hét aranyat, számos érmet és helyezést hoztak el az ob-ről.
– Fontos, hogy jól szerepelnek a miskolci atléták, akik nemsokára még jobb körülmények közt készülhetnek az egyetemi infrastrukturális fejlesztésnek köszönhetően. Ez plusz inspirációt és jobb lehetőségeket adhat nekik – emelte ki a polgármester.

Az edzést meglátogatta a Magyar Atlétikai Szövetség két szakedzője is, akik szintén a miskolci tehetségekre voltak kíváncsiak.

S. P.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!