Közélet

Segítenek az álmok valóra váltásában

2014-05-30 15:29

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE ovodafelujitas_140529_ja_3.jpg

Kerítést festettek, majd ajándékokat is átadtak a Koreai Nagykövetség kereskedelmi képviseletének tagjai a Középszer Tagóvodában pénteken. A KOTRA immár 3 éve segíti Miskolcot, azóta, amióta a város a koreai Asannal testvérvárosi kapcsolatba került.

Mint ismert, Miskolc 2011-ben kötött testvérvárosi megállapodást a dél-koreai Asannal. A partnerséget a dél-koreai város kezdeményezte, miután hosszasan egyeztettek más európai városokkal. A testvérvárosi szerződés megkötése óta eltelt 3 évben a KOTRA, a budapesti Koreai Nagykövetség kereskedelmi képviseleteként működő, koreai kormányhoz tartozó szervezet társadalmi szerepvállalás keretében éves rendszerességgel végez társadalmi munkát, melynek helyszínéül Miskolc valamely intézményét választja.

ovodafelujitas_140529_ja_5.jpg
Ezúttal a Miskolci Napraforgó Óvoda Középszer Tagóvodájában jártak, s kerítést festettek a nagykövetség, a KOTRA, valamint a hazánkban tevékenykedő koreai cégek munkatársai. Az egyik legnagyobb, műszaki cikkeket gyártó cég vezetője is a koreai csoporttal érkezett. Hwang Dae Min, az LG gazdasági igazgatója a Miskolc Televízió riporterének maga is kiemelte: a gyermekeké a jövő.
– És a mi felelősségünk az, hogy segítsük őket abban, hogy álmodhassanak, és álmaikat valóra válthassák. Ezért is vagyunk ma itt – fűzte hozzá a cégvezető.

A kereskedelmi képviselet célja, hogy minél több vállalat vegyen részt a kezdeményezésben. Mint Kim Young Suk, a KOTRA vezérigazgatója is elmondta, terveik szerint minél több koreai cégnek bemutatják Miskolcot, mint lehetséges befektetési helyszínt, hogy ők is lássák, mennyi lehetőség rejlik ebben a városban.

Az óvodások saját készítésű ajándékokkal lepték meg a Koreából érkezett vendégeket, a kereskedelmi képviselet tagjai pedig festettek, és értékes műszaki cikkeket adományoztak az óvodának. Ugyanakkor a koreai cégek vásárolták meg a festéshez szükséges alapanyagokat, eszközöket is. A támogatásuk összértéke megközelíti a fél millió forintot.

ovodafelujitas_140529_ja_2.jpg
Krecsmárikné Glatz Katalin, a Napraforgó Óvoda vezetője elmondta, az épület a nyár folyamán teljes felújításon fog átesni. Külső homlokzati szigetelés, ajtó- és ablakcsere is lesz majd, így szeptemberben egy teljesen megújult épületbe, egy teljesen megújult óvodába várják vissza az óvodásaikat a szeptemberi tanévkezdésre.

Az Asannal kötött testvérvárosi megállapodás azért is jelentős, mert a koreai város minden földrészről egyetlen várost választ, amellyel szoros kapcsolatot ápol. A társadalmi munkához csatlakoztak a Városháza és a Miskolc Holding Zrt. munkatársai is. Kiss Gábor alpolgármester elmondta, a két város közti nagy távolság ellenére nagyon intenzív a szakmai kapcsolat, ami előbb-utóbb Miskolc gazdasági életében is komoly eredményeket fog produkálni. A testvérvárosi kapcsolat tehát a társadalmi segítségnyújtáson túl azt is szolgálja, hogy Miskolcot a Távol-Keleten is megismertessék.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!