Környezet

Gyereknap az állatkertben

2014-05-21 11:55

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A közelgő gyereknapot a Miskolci Állatkert és Kultúrpark vezetése sem felejtette el – készülnek is a jeles napra. A kicsiket és a gyermeklelkű felnőtteket számos izgalmas, különleges program várja vasárnap, a vadasparkban. Minden a gyerekeknek, az állatokról szól majd.

A miskolci állatkertben egyre több a nyitott, tematikus naphoz kapcsolódó program. A legtöbb nemzetközi, valamint lassan hazánkban is hagyománnyá váló ünnepnapot különleges lehetőségekkel tölti meg a vadaspark. A város napja mellett volt már Halloween-parti is többek között, ezúttal pedig a Nemzetközi gyermeknapra készülnek kis és nagy vadak az állatkertben.

A mindig nagysikerrel megrendezett látványetetés a gyermeknapon sem hiányzik majd a programok közül, de amellett, hogy az érdeklődők láthatják, hogyan esznek a makik, medvék, kenguruk, vagy éppen a leopárd, amellett lehetőség nyílik vasárnap kincset keresni, ugráló várban tölteni az időt, esetleg arcot festetni, vagy a bátrabbak kígyót is simogathatnak, és bemutatkoznak a ragadozó madarak is.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!