Közélet
Tanítani lelkesen, és teljes odaadással
2014-05-20 17:18






Gyermekkora óta tanár szeretett volna lenni. A tanítást küldetésnek tekinti dr. Nagymáthé Sarolta. „Olyan feladatnak, amire azt tudom mondani, hogy itt vagyok, Uram, engem küldj!”
Első iskolaélményei hatására sok kislány szeretne tanár lenni, aztán elhagyja ezt az elképzelését. Valószínű azonban, hogy dr. Nagymáthé Sarolta akkor is megvalósította volna gyerekkori vágyát, ha nem kap hozzá komoly megerősítést a Zrínyi Ilona Gimnáziumban.– Olyan meghatározó tanáregyéniségek tanítottak, akikre azóta is nagy szeretettel, példaképként tekintek. Itt a helye, hogy köszönetképpen megemlítsem középiskolai tanáraim közül Ádám Esztert, és a debreceni egyetem akkori dékánját, Orosz Istvánt. Mindketten nagyon sokat tettek azért, hogy elindulhassak pedagógusi pályámon – emeli ki dr. Nagymáthé Sarolta.

– Nem szakadt meg a kapcsolatom az intézményekkel, sőt, sokkal nagyobb rálátást kaptam az iskolában folyó munkára, mint amikor egy helyen tanítottam. Olyan élményeket, tapasztalatokat szereztem, amelyek mind a mai napig kiindulási pontként szolgálnak.
2001-ben ugyanis visszatért a tanításhoz és a Kossuth Gimnáziumba, amit akkor már átvett az evangélikus egyház. Igazgatóhelyettesként ma is sok olyan feladatot lát el, ami a hátteret teremti meg az intézmény nyugodt, kiegyensúlyozott működéséhez.
– Mindemellett igyekszem minél aktívabb kapcsolatot kialakítani a fiatalokkal. A tanítást küldetésnek tekintem, olyan feladatnak, amire azt tudom mondani, hogy „itt vagyok, Uram, engem küldj!”, és az egész területen nincs olyan feladat, amire nemet mondanék. Azt gondolom, hogy harminc évvel a pályám kezdete után is törekszem arra, hogy lelkesen és teljes odaadással tudjam végezni. Ehhez kérem a Jóisten segítségét, és a kollégáim támogatását.
Dr. Nagymáthé Sarolta áldozatos munkásságát, sokoldalú pedagógiai tevékenységét ismeri el a Pedagógiai Díj.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2023-09-24 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.