Oktatás

A zene szeretetével nevel

2014-05-20 14:07

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE 24_lokospeterne1.jpg

Lőkös Péterné óvónő hivatásszeretetével, áldozatos munkásságával és sokoldalú tevékenységével érdemelte ki a pedagógiai díjat.

Óvónői hivatását 1978-ban kezdte a miskolci Mátyás király úti Óvoda Tagintézményében, az Anna úti óvodában, ahol vezetőhelyettesi munkakört is ellátott. Még ebben az évben került vissza az anyaintézménybe, ahol azóta is tudása legjavával igyekszik a legnagyobb szeretettel, gondoskodással nevelni a gyerekeket.

24_lokospeterne.jpgGyermekkora óta elkötelezett a zene iránt; 10 évig tanult zongorázni. 1983 óta tagja a Mindszenthy Énekegyüttesnek, ezáltal sok hazai, illetve nemzetközi fesztivál, verseny résztvevője és győztese lehetett. Egy ilyen franciaországi turnén nyílt lehetősége megismerkedni Brunszvik Teréz leszármazottjával, Teleki Judittal. A vele kialakított kapcsolat motiválta arra a kezdeményezésre, hogy az óvoda Brunszvik Teréz emlékét ápolva felvegye a nevét az első magyarországi óvodák megalapítójának.

Pályája során mindig hajtotta a bizonyítási vágy, kereste a járható utat, hogyan tudna igazi, régi értelemben vett családias légkört teremteni óvodás csoportjaival.

A nevelés eszközének a zenét választotta. 1992-ben kiváló minősítéssel szerzett újabb végzettséget a Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai Főiskola Zeneóvodai szakosítóján. A muzsika szeretetét továbbképzéseken adta át érdeklődő óvodapedagógusoknak, hiszen a tanulást nem csak saját magával szemben várja el.

Sikerének titka az emberi kapcsolataiban rejlik: a munkatársakkal és a szülőkkel is együttműködik, türelmes magatartást tanúsít, őszinteségre, nyíltságra törekszik. Lőkös Péterné mosolygós természetű, mindenkihez van egy kedves szava, mély érzésű ember. A szeretet üzenetét hétről hétre átnyújtja a gyerekeknek, kollégáinak és a szülőknek egyaránt. A feltétel nélküli elfogadás, empátiakészsége, magas érzelmi intelligenciája erre a hivatásra tette kiválóan alkalmassá, amit az is bizonyít, hogy több ízben elnyerte kiemelkedő munkájáért a legeredményesebb óvodapedagógusnak járó elismerést intézményében.

A tudásvágy és a tanulás egész pályafutását végigkíséri, s ezt a felfedező, érdeklődő mentalitást igyekszik a gyermekekben is felkelteni. Munkája során fontosnak tartja a tehetségek felfedezését, ez motiválja. Az általa felnevelt gyerekek közül hozzá hasonlóan többen elkötelezetté váltak a zene iránt, s felnőttként ennek megfelelő pályát választottak.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!