Miskolc Renegades

Idegenben is nyert a Renegades

2014-05-19 11:28

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE renegades-rebels_140518_bp_2.jpg

Száz százalékos a Renegades a Divízió II-ben. A miskolciak a mostoha időjárás ellenére is megnyerték első idegenbeli mérkőzésüket.

A CEI (IFAF Közép Kelet-európai Interliga) mérkőzés miatt három órával korábban, vasárnap délben kezdte meg soron következő DIV II-es meccsét a Miskolc Renegades. A budapesti Láng Vasas pálya minőségére nem lehetett panasza Philip Hilderbrand legénységének, annál inkább a hol eleredő, hol elálló esőre, amely jelentősen megnehezítette a játékot (de a szurkolók lelkesedését nem tudta elvenni).

renegades-rebels_140518_bp_1.jpg

Erősen kezdtek a csapatok, hiszen szinte az első támadásból, Román József elkapásával megszerezte a vezetést a Renegades, majd válaszul az Újbuda Rebels II. egyenlített. (6-6). Pácza Gergő interception-je után a miskolciak második TD-jét is Román József szerezte, Lakatos Bence pedig a 2 pontot gyűjtötte be. (6 – 14)
A második negyedben először ismét Román Józsefnek egy TD-vel, majd Tóth Attilának sikeres extrapont rúgással sikerült növelni a Renegades előnyét, (6 - 21) majd Lakatos Bence touchdown-ja és ismét Tóth Attila extrája következett (6 -28)

renegades-rebels_140518_bp_3.jpg

A második félidőben lelassult a tempó, mindkét csapat próbálta megtalálni a másik gyengéjét, ez a hazaiaknak sikerült jobban, Kiss Róbert révén szépíteni tudtak (14 - 28). Nehéz dolguk volt azonban a Renegades deffens-ével, Nagy Levente Gábor blokkolt egy punt-ot, majd ugyanő és Berecz Ádám fumble-lal megszerezte a támadási jogot. A játékidő vége előtt Lippai Péter futását sem tudták megállítani, Tóth Attila pedig harmadszor is eredményesen rúgta be az extra pontot. A végeredmény Újbuda Rebels II. - Miskolc Renegades  14 - 35.

Ezzel a győzelemmel toronymagasan vezeti a miskolci gárda a Divízió II. Keleti csoportját, a folytatás június 8, Nyíregyháza, ahol ismét hatalmas küzdelem várható.

minap.hu
Fotó: Bátori Péter



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!