Környezet

Egyetemisták jártak a MIVÍZ-nél

2014-05-16 15:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kulfoldi_diakok_miviz_miviz_140516_ja_4.jpg

Külföldi hallgatók ismerkedtek meg pénteken a miskolci szennyvíztisztító-telep berendezéseivel. A szakmabeli fiatalok a látogatás alkalmával a MIVÍZ és a Miskolci Egyetem együttműködése révén megnézhettek és megkérdezhettek mindent, amire csak kíváncsiak voltak.

A fiatalok először elméletben kaptak információkat a szennyvíztisztító-telep működéséről, majd következhetett a bejárás. Egyikük Hollandiából érkezett a Miskolci Egyetemre.
– Keveset tudok még a biológiai eljárásokról, mert még csak most kezdtük el tanulni. Amit itt tapasztaltam, az a technológia eleje, de látom, hogy rendkívül korszerű, és kíváncsi vagyok a többi folyamatra is – mondta Remco Vis.

kulfoldi_diakok_miviz_miviz_140516_ja.jpg

A 15 fős csoport megosztva, kétféle kurzusról érkezett a miskolci szennyvíztisztító-telepre. Bokányi Ljudmillától, a Miskolci Egyetem Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézetének vezetőjétől megtudtuk, egy évet töltenek együtt a különböző országokból verbuválódott hallgatók, akik két-három hónapot lesznek egy-egy egyetemen.

kulfoldi_diakok_miviz_miviz_140516_ja_12.jpg

Az egyik csoport tagjai brazil hallgatók voltak, akik a Miskolci Egyetem műszaki karain a szennyezett talaj biológiai tisztításával foglalkoznak. A házigazdák a rendelkezésre álló rövid idő alatt igyekeztek minél többet megmutatni a telepből.

– A tisztítási technológiánkat vettük sorra és mutattuk be. Úgy a mechanikai, mint a biológiai fokozatot, illetve a folyamatban lévő fejlesztéseinket, melyek korszerűsítik és egyre fokozottabbá teszik a szerves anyag, valamint a tápanyag eltávolítását a miskolci szennyvíztisztító-telepen – mondta Karády Zsolt, a Miskolci Vízmű Kft. szennyvíz-gazdálkodási részlegvezetője.

kulfoldi_diakok_miviz_miviz_140516_ja_16.jpg

A MIVÍZ Kft. folytatja a hagyományt és újabb csoportokat vár korszerű technológiái bemutatására. Ám nemcsak látogatókat fogadnak, hanem középiskolai tanulókat is, akik a cégnél vehetnek részt szakmai gyakorlaton.

minap.hu
fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!