Városinfó

Kilakoltások és szociális rehabilitáció – „mozdul” az Avas

2014-05-15 14:19

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kilakoltatas_szilvas_9_140414_ja_16.jpg

Hála Istennek! – szakad ki egy lakóból, amikor megtudja, a kisteherautó nem „egyszerű” költözés, hanem kilakoltatás miatt áll a ház előtt. De arcát ő sem adja a véleményéhez, mint ahogy a szomszédok többsége sem. Talán majd, ha már halványodni kezd az elmúlt évek több mint nyomasztó emléke. Az Avason folytatódik a végrehajtás alatt álló „fészekrakós” lakások kiürítése, önkormányzati átvétele, és ezzel előkészítése a felújításra.


Május 12-én, hétfőn este szavazta meg a parlament, hogy a devizahitelesek érdekében határozatlan időre meghosszabbítják a kilakoltatási moratóriumot – kivéve a közösségi tulajdonba kerülő ingatlanokat, amelyek esetében folytatódhat a végrehajtás. Így kedden már újra el is kezdődött az Avason a fészekrakós lakások – ősszel, a téli moratórium miatt abbamaradt – önkormányzati birtokbavétele. És folytatódott szerdán, majd tovább is. A miskolci önkormányzat közel 600 millió forintért az OTP 178 fészekrakós lakást érintő követelését vásárolta meg, jelen állás szerint a nyár végére ezek 80-90 százalékában már birtokba is kerülhetnek.

kilakoltatas_felsoruzsin_140514_ja_10.jpg
Van, ahol valóban kilakoltatásról van szó, de több lakásból maguktól elmentek a korábbi „fészekrakók”. Mindkettőre láttunk példát. A Felsőruzsin egy tízemeletes házában is már csak a lila-sárga-piros-türkiz falak, és a koszos plafonról körben lógó, fekete porháló maradt. Meg néhány, úgy tűnik, fölöslegessé vált tárgy – gyerekszék, pléhkanna, fekete tanga. A konyhában szekrény, a villanykapcsolókon borítás, a vezetékcsatornán tető nemigen akad – viszont van kád és csap, bár a masszív koszréteg miatt nem igazán érthető, mire is használhatták.

kilakoltatas_felsoruzsin_140514_ja_12.jpg
Ez már önkormányzati tulajdon. A MIK munkatársai megteszik, amit a biztonság megkövetel: lezárják a vizet, a gázt, zárat cserélnek. Se élő, se holt bogarakat nem látni, de kötelező a csótány- és poloskairtás, a fertőtlenítés. Azután következhet majd a felújítás. Most viszont még a birtokbavétel dandárja van.

kilakoltatas_szilvas_9_140414_ja_2.jpg
A Szilvás utca egy tízemeletesében is éppen ez történik. A folyosó tiszta, a falakon szépnek nem mondható, de mégiscsak dísznek szánt művirágok. A lakásból ketten szatyrokkal jönnek ki, meg két kutyával, az egyik nagyon fajtisztának tűnik. Ők már nem is térnek vissza, és mint utóbb kiderül, a gyerekeket is hamarabb elvitték. A hivatalos procedúra – óraállások rögzítése, jegyzőkönyvek aláírása – után a végére maradt két tévével távozik az utolsó lakó is. A feltáruló lakás meglep mindenkit: a falakon nagyon rózsaszín, de tiszta tapéta, a falra ragasztott tükör körül stukkókeret.

kilakoltatas_szilvas_9_140414_ja_12.jpg
Beljebb azért már találni hiányosságokat, de a képet igazából a szomszédok árnyalják. Elsőként a közvetlen szomszéd ajtaja, ami egy páncéltermen is jó szolgálatot tenne. Aztán amit mondanak – bár nyilatkozni senki nem akar, de spontán sok minden felszakad belőlük. Hogy az érintett kétszobás lakásban mennyien laktak, azt nem igazán tudták összeszámolni, 5-7 körül ingadozik a minimum létszám. Az egymillió forint körüli tartozás, és az alsó szomszéd plafonját, falát hámlós-foltosra áztató víz viszont biztosan az övék volt. Most már legalább lesz értelme betonig letolni a glettet, és újrafesteni.

kilakoltatas_szilvas_19_ja_14.jpg
A liftbe belevizelnek, a lépcsőház tiszta szemét már egy órával a takarítás után is, a postaládához sem szívesen mennek le ilyen borzasztó körülmények között, a ház ajtaja tárva-nyitva, bárki bejöhet – halljuk. Panelprogramról, vagy akár rendezettebb körülményekről álmodni sem lehetett eddig, és egyelőre nem hiszik, hogy már gondolhatnának rá. Egyrészt, mert még valószínűleg nem költözött el mindenki, akinek ez a mélységes igénytelensége ellehetetleníti a házat. Másrészt még nagyon friss hír, hogy az önkormányzat olyan programot dolgoz ki, amelynek keretében, a fészekrakós lakások tartozása függvényében, konszolidálják, felújítják az érintett lépcsőházakat.



Hogy ezt a konszolidációt sok esetben honnan kell kezdeni, azt egy másik, közeli, négyemeletes ház világosan megmutatja. A hátsó, alagsori ajtó egyik szárnya nyitva, a küszöbről mégis visszapattan mindenki a maró húgyszag miatt. Se a lelógó álmennyezet, se a csupasz betonfalak, se az egyiket díszítő méretes, festett delfin nem bír megállásra senkit, a folyosó beugrója viszont már igen. Erősen feltételezhető, hogy a mocskos textil-papír kupacok között hálnak is. A szétszórt reklámújságok közül előbukkanó számlákról később kiderül: nem befizetés után kerülnek ide, rendszeresen kiszedik mindenkiét a felfeszegetett postaládákból. Már meg sem fordul a fejünkben a kérdés, hogy ennek vajon mi értelme van…

kilakoltatas_szilvas_19_ja_11.jpg
A lépcsőházi ablakok alsó sora furnér, középső sora vagy kitörve, vagy nyitva, de a szag a második emeletig megmarad. A kiürült lakás fürdőjében csak a csempén pompázhatnak a sárga kiskacsák – se kád, se csap, amiben úszkálhatnának. Minden eddig tapasztalt hatványozódik, de valóban újat csak az erkély tud mutatni. Az viszont mellbe vág. A guanórétegben még felismerhető két galambtetem, de a jövő biztosítva: tojásokat is látni, és jönnek-mennek most is a galambok.

A lépcsőházban takarítgató hölgy kimondja, ő bizony fél. Úgy tudja, a fenti lakásban lakók kimentek Kanadába, és már nem is ide jöttek vissza. A lakás kiürítésének, felújításának nagyon örül – de sokan laknak még a házban, akik miatt úgy néz ki, ahogy, és akik nem érveléssel szokták megoldani a vitás kérdéseket. Hogy közöttük vannak-e még valódi fészekrakók, vannak-e visszaveendő lakások, egyelőre nem tudhatjuk. Az önkormányzat személyiségi jogi és biztonsági okok miatt nem hozza nyilvánosságra a címeket. Mint ahogy nem árulják el azt sem, hogyan figyelik a kilakoltatottak útját. Az biztos, hogy lakcímkártyájukat megszüntetik – és immár nem miskolci lakosként segélyt sem kaphatnak tovább.

kilakoltatas_szilvas_9_140414_ja_6.jpg
Közben pedig, ettől a lépcsőháztól 100-200 méterre, már folyik a második ütem régi szolgáltatóházának belső felújítása, a leendő közösségi ház kialakítása. Kezdődik a város újabb szociális rehabilitációs programja, amelynek helyszíne – kissé slendrián meghatározással – a közösségi ház környéke. Az Avas országgyűlési képviselője, Csöbör Katalin, és Kriza Ákos, a város polgármestere egyaránt hangsúlyozta: ez a közel félmilliárdos, száz százalékos támogatottságú program nagyon fontos, de csak az út kezdete. A cél, hogy miközben többféle eszközzel – folytatódó hatósági ellenőrzések, erős rendészeti jelenlét, fészekrakós lakások birtokba vétele, szociális rehabilitációs program – igyekeznek megfordítani az elindult folyamatokat, meggátolják, hogy újabb adósságfelhalmozások kezdődjenek. Ennek érdekében, a programok kidolgozásában együttműködtek és működnek az avasi civil és szociális szervezetekkel is, akik pontosan ismerik, mi is ez a nagyon sokrétű helyzet.

Cs. M.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!