Sport
Nagy csatában Ligakupa-győztes a Diósgyőr!
2014-05-13 18:56






Először játszott Miskolcon, a Ligakupában döntőt a DVTK, mely 33 év után nyerhetett újra kupát. A diósgyőri stadionban rendezett fináléban a Videoton volt a diósgyőri csapat ellenfele. Óriási csatát vívott a két gárda a magas színvonalú, jó iramú mérkőzésen, melyen Kostić, majd Futács góljával hamar vezetést szerzett a hazai pályán játszó DVTK, s bár Juhász a 69. percben szépített, az előnyét nagy küzdelemben megőrző Diósgyőré lett a Ligakupa serlege!
90' Nildo beadását tolta ki a léc alól Rados, de közben Zé Luis meglökte, amiért sárgát kapott.
90' Legalább 4 perc lesz a hosszabbítás. Ennyi választja el a Diósgyőrt az annyira vágyott kupagyőzelemtől.
86' Rados kapott sárgalapot időhúzásért.
82' Bacsa nagy helyzete, 12 méterről megeresztett lövése elakadt Calatayudban.
81' Gosztonyi helyett Batioja.
78' Nikolics éles szögből ívelte át a labdát Rados fölött, a kapus már verve volt, a gólvonalon mentett Alves.
Szinte percenként helyzet, nagyon jó iramú és magas színvonalú kupadöntőt játszanak a csapatok!
77' Nildo 18 méterről megeresztett lövését blokkolták a védők.
71' Álvarez helyett Haraszti áll be a vendégeknél.
69' Szépített a Videoton. Álvarez adhatott be a bal oldalról szabadrúgást, a kapu elé berobbanó Juhászról lemaradtak a védők, és a védő nem hibázta el a ziccert. 2-1
65' Egy baloldalról érkező szabadrúgás után Futács csúsztat mellé.
63' Vítor Gomes kapott sárgalapot.

60' Szépen vezetett diósgyőri kontra végén Gosztonyi bombázott Calatayud kapujára, szöglet.
58' Újabb Vidi-szöglet után Sándor csúsztatott, Rados újabb bravúrral védett.
53' Oliveira talpal, a sárga elmarad.
Mint a dvtk.eu-n is olvasható, Kádár Tamás kissé szédült az egyik első félideji összefejelés következtében, ezért kellett lecserélni.
49' Husic lőtt kapura, a hosszú kapufa mellett zúgott el a lövése.
47' Ott folytatják a csapatok, ahol az első félidő végén abbahagyták: helyzet itt is, ott is. Most éppen Nikolics csavarta be a labdát, de az elsuhant Zé Luis feje és a kapufa mellett is.
Csere a DVTK-nál is. Kádár megszédült, Grumic váltja.
Cserélt a szünetben a Videoton, Caneira helyett Nildo a pályán.
A Videoton kezdte a második félidőt.
Vége az első félidőnek. A hajtós, nagyiramú meccsen álomszerűen kezdett a DVTK, hiszen már a 8. percben Kostić révén megszerezte a vezetést, majd alig 4 percre rá Futács kétgólosra növelte az előnyt. A félidő második felében magára talált a Videoton is azonban, több helyzetet is sikerült kialakítaniuk, de a Diósgyőr is mindent megtett az újabb gól megszerzéséért. A félidőben tehát 2-0, a DVTK javára.
43' Újabb Vidi-lehetőség: szöglet után Juhász fejelhetett kapura, de Rados védett
41' Ismét Kostić volt a főszereplő, hosszú szóló után az utolsó cselbe belebonyolódott, és már nem tudott kapura törni. A megszerzett labdával aztán a Videoton indult. Zé Luis lépett ki a felpasszolt labdával, már Rados mellett is eltolta azt, de kisodródva már nem volt erő a lövésében, így Debreceni menteni tudott

36' Nagyiramú a mérkőzés, újabb diósgyőri helyzet: Kostić került újra helyzetbe, passzából Husic került helyzetbe, de a labda centikkel elkerülte a kaput.

34' Ismét Kádárt kell ápolni.
32’ Nagy Videoton-helyzet: Álvarez felívelt szabadrúgása után Nikolics elé fejelték le a labdát, de a csatár végül nem jutott igazi lövéshez.
26' Kezd magához térni a gyorsan bekapott két gól okozta sokkból a Videoton. Zé Luis lőtt ismét kapura, közelről eleresztett lövését Rados bravúrral hárította. A szögletből nem alakult ki veszélyes szituáció a diósgyőri kapu előtt.
24’ Diósgyőri szabadrúgás 28 méterről, a sorfal állítása közben Nikolics reklamálásért sárga lapot kapott. Az első olyan diósgyőri kapuralövés volt, amiből nem lett gól, Gosztonyi ugyanis csúnyán fölé lőtte.
19' Némi zavart okozott a hazai védők között egy baloldali Videoton-bedobás, melyből Vítor Gomes lőtt kapu mellé.

12' A Videoton szinte még fel sem ocsúdott a kapott gól után, máris is itt a második hazai találat! Gosztonyi Stopira mellől, jobbról Futács Márkót ugratta ki, akiről Marko Caneira és Juhász Roland is lemaradt, a hazai csatár pedig az ötös jobb sarka elől ballal a hosszú alsóba tekert, 2–0!
8' Vezet a Diósgyőr! A kezdeti tapogatozó játék után Kostić góljával vezet a DVTK! Senad Husic befutott egy labdát a bal oldalon, középre adta estében, az ötös rövid sarka elől Futács Márkó beljebb sarkazta, ahol a védők közül kilépő Kostic jobbal a bal alsóba teker. 1–0!
A DVTK kezdi a játékot, és az eredményjelző felé támad az első félidőben.

Elkezdődött a mérkőzés.
A Diósgyőr a fekete szerelésében, míg a Videoton világoskék mezben és fehér nadrágban veszi fel a küzdelmet ma este.
Az eladott jegyek alapján közel hatezer néző láthatja a Ligakupa idei döntőjét.
Az eső viszonylag intenzíven esik, ugyanakkor a szél alábbhagyott.
A DVTK csapatából Eperjesi Gábor eltiltás, Lazar Marjanović sérülés miatt hiányzik.
A DVTK a Kisvárda, a Vasas és az MTK előtt nyerte meg a csoportot, majd a Mezőkövesden, a Szigetszentmiklóson és a Ferencvároson át vezetett útja a döntőbe. A Videoton a Paks mögött a második helyen jutott a nyolcaddöntőbe (a Kozármislenyt és a Dunaújvárost megelőzve), majd a Kaposvárt, a Pécset és a Debrecent ütötte el a továbbjutástól José Gomes gárdája.
– Mindegyik kupadöntő kiszámíthatatlan. Pokoli sorozatban vagyunk, ezt tapasztalhattuk az utolsó két, „mínuszos” mérkőzésen is. A történelem csak a győzteseket említi. Jó csapat ellen játszunk, a legjobb a keretük Magyarországon, csak az a kérdés, miért nem ők vezetik a tabellát? Ugyanakkor felfelé ível a formájuk. Én már most büszke vagyok együttesemre, akármi is történik, gratulálni fogok nekik, de ha már idáig eljutottunk, győzni akarunk. Ősszel jól jöttünk ki a fehérváriak elleni mérkőzésekből… – mondta a találkozó előtt Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője.
A bajnokságban november 24-én 2–2-t játszottak Miskolcon a felek. A magyar kupában épp’ a Diósgyőr ütötte ki a Vidit a nyolcaddöntőben. Idegenben 0–0 lett az eredmény, Miskolcon pedig Futács Márkó tizenegyesből szerzett góljával nyert a DVTK, s jutott tovább. Június elsején, szombaton a bajnokság utolsó fordulójában ismét megküzd a két csapat a győzelemért, akkor Székesfehérváron.
A keddi futballdélután 16 órakor kezdődött a női magyar kupa fináléjával, a döntőt az FTC az MTK-val játszotta. Az MTK megvédte címét, miután a diósgyőri döntőben 4–3-ra legyőzte a Ferencvárost. Az MTK 2005, 2010 és 2013 után negyedszer hódította el a Magyar Kupát, így már csak eggyel van lemaradva a csúcstartó, ötszörös győztes László Kórháztól - írta meg az nso.hu.
Női labdarúgás, Magyar Kupa, döntő
MTK–Ferencváros 4–3 (3–1)
G: Nagy L. (21., 34.), Pádár (42.), Hummel-Smuczer (72.), ill. Kaján (16., 76., 85.)
A DVTK – Videoton mérkőzés 19 órakor kezdődik. A találkozókat a Magyar Labdarúgó-szövetség szervezi, így a DVTK hivatalosan semleges helyszínen, mégis a saját közönsége előtt léphet pályára.
Magyar kupa 2013/14 döntő
Május 13. kedd, 19.00
DVTK – Videoton
Miskolc, diósgyőri stadion. V.: Andó-Szabó S. (Tóth II. V., Medovarszki J.).
DVTK: Radoš - Vadász, Alves, Debreceni, Husić - Gosztonyi, Kádár, Elek, Kostić - Futács, Bacsa.
Videoton: Calatayud – Caneira, Juhász, Vinícius, Stopira – Oliveira, Sándor Gy., V. Gomes, Álvarez – Zé Luis, Nikolics.
Gól: Kostić (8.), Futács (12.), illetve Juhász (69.)
minap.hu
Videoton: Calatayud – Caneira, Juhász, Vinícius, Stopira – Oliveira, Sándor Gy., V. Gomes, Álvarez – Zé Luis, Nikolics.
Gól: Kostić (8.), Futács (12.), illetve Juhász (69.)
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2023-09-24 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.