DVTK

DVTK-nap az Avastetőn

2014-05-12 14:40

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk_peldakepek_140512_vcs_01.jpg

Hattagú DVTK-s különítményt – Veréb György, Oláh Ferenc, Teodoru Borisz, Kiser László, Vitelki Zoltán, Bacsa Patrik – látott vendégül hétfőn az Avastetői Pattantyús Általános Iskola. A labdarúgók közönségtalálkozóra érkeztek az intézménybe, de nem maradhatott el a szokásos autogramosztás sem.

Az Innovatív Avastetői Általános Iskola a címe annak a pályázatnak, amelynek a része a 2013. és 2014. évi, Miskolc város napjára (május 11.) tervezett helytörténeti témahét. Tavaly a város történelmével foglalkozott részletesen az intézmény, míg idén három részből épült fel a program: Miskolc, a Bükk kapuja, illetve a város sporttörténelme, sportélete napjainkban.

dvtk_peldakepek_140512_vcs_15.jpg

– Én a sporttörténelmet dolgoztam fel mintegy 100 gyerekkel. Volt karatebemutató, megismertük az MVSC történetét, dzsúdóbemutatót láttunk kint a telepen, megismerkedtünk régi miskolci sportolókkal, egyesületekkel. Ezen belül foglalkoztunk a DVTK történelmével, sportolóival. Célunk a szülőváros megszerettetése, hogy ide kötődjenek a gyerekek, és sajátjuknak érezzék a várost. Másik fontos célunk példaképek állítása, mondhatjuk, erkölcsi nevelés a sporton keresztül. Érezhetik, hogy itthon is lehet nagy dolgokban részt venni, eredményeket elérni – sorolta Soós Istvánné testnevelő.

dvtk_peldakepek_140512_vcs_17.jpg

Múlt héten Gercsák Szabina ifjúsági Európa-bajnok dzsudoka, az iskola egykori növendéke, valamint a Miskolci Jegesmedvék három játékosa volt a tanintézmény vendége. Hétfőn pedig a DVTK aranycsapatának tagjai – Veréb György, Oláh Ferenc, Teodoru Borisz –, a ’90-es, 2000-es évek meghatározó játékosai (Kiser László, Vitelki Zoltán), illetve egy jelenlegi labdarúgó, a saját nevelésű Bacsa Patrik érkezett az Avastetőre. A tanulók feltehették kérdéseiket, de volt autogramosztás és közös fotózkodás is.

dvtk_peldakepek_140512_vcs_11.jpg

– Mindig örömmel teszünk eleget a meghívásoknak, de a közszereplőknek valamilyen szinten „kötelező” is ez. Amikor én voltam gyerek, ez még nem volt divat, de játékosként többször ért ilyen megtiszteltetés – mondta az eseményen Vitelki Zoltán.

S. P.
fotó: Végh Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!