Kultúra

Kaláka Fesztivál

2007-07-09 13:23

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE gryllu.jpg

Huszonnyolcadik alkalommal rendezik meg idén a T-Com Kaláka Fesztivált július 12. és 15. között, Diósgyőrben és Miskolcon. A fellépők közt mások mellett Gerendás Pétert, Bognár Szilviát és természetesen a Kaláka együttest is megtalálják az érdeklődők. Gryllus Dánieltől, a programsorozat művészeti vezetőjétől megtudtuk, egész évben szervezik a Diósgyőri hétvégét, melynek több visszatérő vendége van. Volt, aki mind a 28 alkalommal megjelent. A kultúrának nem feltétlenül kell unalmasnak lennie, és erre kiváló bizonyíték a T-Com Kaláka Fesztivál is – mondta lapunknak Gryllus Dániel, az immáron 28. alkalommal megrendezendő Kaláka Fesztivál főszervezője, a névadó Kaláka zenekar alapító tagja.

A zenész így utalt arra, hogy amellett, hogy a fesztivál alapvetően a magyar népzenét bemutató, és népszerűsítő kulturális esemény, egyben hatalmas buli is. Mint mondta, a rendezvényen a zenészek nem kerülőutakon, „bujkálva”, hanem a közönség közt elsétálva, velük közvetlen kapcsolatba kerülve mennek már a színpadhoz is. Több, a fesztiválon fellépő zenésztől is hallotta már, életük talán legjobb koncertjeit adták a fesztiválon, melyek után az sem ritka, hogy a muzsikusok azt este folyamán a látogatókkal együtt mulatnak tovább. „És nekünk, zenészeknek is egyfajta szórakozás hallgatni a társaink koncertjeit” - tette hozzá.

A zenészeknél tartva Gryllus elmondta, mikor a fellépőket kiválasztják, több dologra is próbálnak odafigyelni. Az egyik ilyen szempont, hogy az évről évre megtartott rendezvényen igyekeznek váltogatni a szereplőket, azaz ügyelnek arra, hogy ne mindig ugyanazok zenéljenek. Mindezek mellett – mondta a zenész – próbálnak teret adni a fiatalabb muzsikusoknak, mint amilyen például a Besh-o-droM együttes, vagy Bognár Szilvia. Korábban többször is fellépett a Kaláka Fesztiválon Palya Bea is - mondta. Az idei fesztivál külön érdekessége, hogy a Visegrádi négyek országaiból is hívnak egy-egy zenekart. Így idén – Gryllus szavai szerint a fesztivál egyik legnagyobb "durranásaként" - fellép a cseh Čechomor együttes, de ellátogat Magyarországra a szlovák Muzička és a lengyel Trebunie-Tutki zenekar is. Régi szokás az is, hogy a rendezvényen a megzenésített verseknek – a Hangzó Helikon-sorozathoz kapcsolódóan – is helyet adnak, így idén Gerendás Péter és zenekara ad majd elő Faludy-verseket. A fesztiválon természetesen a névadó Kaláka együttes is fellép.

A hagyományoknál és szokásoknál tartva szóba került, hogy több változás is bekövetkezett az 1980 óta egyre bővülő fesztivál történetében. A rendszerváltás után ugyanis finanszírozási és szervezési változások is bekövetkeztek, tudtuk meg Gryllus Dánieltől. Míg régen pontosan meg volt határozva, hogy a fellépő művészek milyen gázsikat kapnak, a költségek elosztását és fizetését pedig központilag végezték, addig ma már a mintegy húszmillió forintos költségvetést a bevétel mellett pályázatokból és szponzoroktól lehet megszerezni, ami nem mindig könnyű feladat - mondta a zenész. „Ezzel persze, gondolom, minden kulturális rendezvény szervezője így van” - tette hozzá. A koncertek egyébként alapvetően két helyszínen lesznek Diósgyőrben, a Várszínpadon és az Árokszínpadon. Ezek mellett azonban több kísérőprogramot is tartanak majd, például Miskolcon, a Városháza díszudvarán és a Herman Ottó Múzeumban is. A rendezvényre a szervezők körülbelül hat-hétezer látogatót várnak, így a fesztivál rentábilis lehet – vélte a szervező. Mindehhez hozzátette, a T-Com Kaláka Fesztivál ugyanakkor nem is feltétlenül a profitról szól. Ahogy vége az egyik sorozatnak, a rendezők már a következő évad fellépőin, s tervein törik a fejüket, és ahogy közeledik a következő fesztivál ideje, egyre több a munka - mondta a muzsikus. 1980 óta ez egy olyan „állócsillag a nyári programok egén”, amelyre mindig lehet számítani, és sokaknak hiányozna, ha nem lenne többé - sokkal inkább szól a népzenéről és a szórakozásról - magyarázta Gryllus Dániel, aki egyébként több olyan visszatérő vendégről is tud, aki eddig mind a 28. Kaláka Fesztiválra ellátogatott.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!