Programajánló

Elkezdődött a jubiláló kórusfesztivál

2014-05-10 11:08

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE korusfesztival_140509_vcs_04.jpg

Péntek este nyitóhangversennyel kezdődött a Selyemréti Szent István-templomban a jubileumi, XXV. Miskolci Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál. A rendezvény vasárnapig várja a zenekedvelő közönséget.

A jubileumi eseményre Csemiczky Miklós új zeneművet írt Himny Ambrosiani címmel, melynek bemutatóját a fesztivál nyitóhangversenyén tartották. Fellépett a Miskolc Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének Szimfonikus Zenekara, Nőikara, valamint a Miskolci Bartók Kórus. A karigazgató Sándor Zoltán volt, s Bartal László vezényelt.

Az eseménysorozatra Magyarország különböző városai mellett Svájcból és Olaszországból is érkeztek énekkarok, összesen mintegy harminc.

korusfesztival_140509_vcs_09.jpg

Május 10-én, szombaton délelőtt 11 órakor a Zenepalota Bartók-termében folytatódik a fesztivál, ekkor a miskolci Diósgyőri Vasas Vegyeskar mellett sátoraljaújhelyi, budapesti és tiszaújvárosi kórusok is fellépnek. Délután 3 órakor, ugyancsak a Zenepalotában – a miskolci Forrás Kamarakórus és a Fazekas Leánykar mellett – egy Olaszországból érkező énekkar is fellép egy hajdúszoboszlói és egy kisvárdai kamarakórus mellett. Este 7 órakor pedig a Svájci Ifjúsági Vegyeskar, a Hassler Énekegyüttes, a Pécsi Kamarakórus, valamint egy olasz énekkar előadása színesíti a programot.

Május 11-én, vasárnap délelőtt 11 órakor Szerencsen, a Huszárvárban, valamint a boldvai református műemléktemplomban folytatódik a hangversenysorozat, mindkét helyen a régió kórusai, női és férfi karai, énekegyüttesei lépnek fel. Délután 2 órától a Luther-udvarban, az evangélikus templomban már miskolci kórusok is fellépnek, a 3 órakor, a Református Egyházkerületi Székházban kezdődő programon pedig újra találkozhatnak az érdeklődők külföldi kórusokkal.

A záróhangversenyt vasárnap este 7 órától rendezik a minorita templomban. A fesztivál az olaszországi Coro Lorenzo Perosi kórus, a Miskolci Egyetem Nőikara, a Svájci Ifjúsági Vegyeskar fellépésével, valamint a fesztiválon résztvevő kórusok és a Miskolci Egyetem Szimfonikus Zenekara közös előadásával zárul a XXV. Miskolci Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál.

minap.hu
fotó: Végh Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!