Környezet

A hétvégén is folytatódik a TeSzedd! akció

2014-05-09 20:48

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A TeSzedd! hulladékgyűjtési akció résztvevőinek mintegy 40 százaléka szedte a szemetet pénteken az előzetes becslések szerint, a program szombaton és vasárnap is folytatódik.

Az idei háromnapos akcióra előzetesen csaknem 120 ezren regisztáltak. Az önkéntesek körülbelül 40 százaléka péntekre jelezte részvételét, mintegy 50 százaléka szombatra, a többiek pedig az előzetes jelzések szerint vasárnap szedik majd a szemetet - mondta Török Szabolcs, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) szóvivője az MTI-nek pénteken.

A szóvivő hozzátette: az előző három év tapasztalatai szerint mindig jóval többen vettek részt az akcióban, mint ahányan előzetesen jelentkeztek, így az idén összesen legalább 180-200 ezer csatlakozóra számítanak.

Ebben az évben a három nap alatt országszerte mintegy 1500 településen, több mint 1800 találkozási ponton dolgoznak az önkéntes szemétgyűjtők. Az arányok hasonlóak a résztvevőkéhez, az előzetes jelzések szerint a helyszínek körülbelül 40 százalékán pénteken szedték össze a közterületen felhalmozódott hulladékot a résztvevők, a felét szombaton tisztítják meg, és vasárnap dolgoznak majd a legkevesebb helyen - mondta el Török Szabolcs.

A szóvivő szerint várhatóan szombaton szedik majd a legtöbben és a legtöbb helyszínen is a szemetet az akció során, amelyre az idén rekordszámú résztvevő jelentkezett.

A Teszedd! célja, hogy összefogja azokat, akik tenni szeretnének a tisztább környezetért, az eldobált, illetve az illegálisan lerakott hulladék eltüntetéséért.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!