Sport

Szerződést hosszabbított Maikel López

2014-05-08 12:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dksk_gyor_140301_ja_32.jpg

Jövőre is Miguel del Jesús López Alonsó lesz az Aluinvent-DVTK vezetőedzője, miután 2+1 évvel meghosszabbította szerződését – tájékoztatott a dvtk.eu.

A spanyol szakember 2013 utolsó napján lett a Közép-európai Ligában hullámzó teljesítményt nyújtó Aluinvent-DVTK vezetőedzője. Debütálása nagyszerűen sikerült, rögtön az első mérkőzésen idegenben győztek a diósgyőri lányok az Euroligás Sopron otthonában. A KEL-ben sikerült feljönni az ötödik helyre, és az Európa Kupában is a nyolcaddöntőig jutott a csapat. Ezt követően a bajnokság középszakaszát veretlenül teljesítette, majd a rájátszásban a 4. helyet szerezte meg az Aluinvent-DVTK-val.

– Elégedettek vagyunk Maikel López munkájával, ezért újabb 2+1 éves szerződést ajánlottunk neki, amit nagy örömünkre elfogadott – tájékoztatott Szabó Tamás, az Aluinvent-DVTK első embere. – Rövid idő alatt sikerült igazi csapattá kovácsolni a lányokat, és a bajnokság végétől eltekintve jöttek az eredmények is, hiszen az alapszakasz megnyerésével beírta magát a diósgyőri női kosárlabda aranykönyvébe.

– Mindenekelőtt örülök, hogy újabb két esztendőt Miskolcon tölthetek, ahol minden feltétel adott a jó munkavégzéshez – osztotta meg Maikel López. – A szerződéshosszabbítás után most azon dolgozunk, hogy felépítsünk egy új csapatot Diósgyőrben, amelyik a következő szezonban előrébb tud lépni mindegyik sorozatban, ahol elindulunk.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!