Kultúra

Andalítón borangolni az avasi pincesoron…

2014-05-07 19:34

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE borangolas120512_ja2.jpg

Minden eddiginél gazdagabb program- és borkínálattal várja a borbarátokat az idei Avasi Borangolás, melyet május 10-én, szombaton rendeznek meg az avasi pincesoron. Az országszerte is egyre ismertebb, s a „boros napok” között is unikumnak számító miskolci rendezvényen több mint 20 nyitott pincébe, közel 30 borásszal várják az érdeklődőket, zenészekkel és 8 magyar borvidék ízletes nedűivel. A kísérőprogramokkal együtt igazán tartalmas szombatnak néznek elébe a borbarátok!

A programot szerdai sajtótájékoztatójukon harangozták be a szervezők. Némedi Varga Zoltán, az Avasi Cellárium vezetője rövid felvezetőjében kiemelte, a rendezvény célja a tradicionális miskolci pincekultúra hagyományainak – ha egy napra is – újraélesztése. Hozzátette, a borokról a helyi gazdákon kívül Magyarország jelentős borvidékeiről meghívott borászatok gondoskodnak. A finom ételeket helyi vendéglátóhelyek biztosítják, a jó hangulatot pedig miskolci zenekarok pinceprodukciói fokozzák.

borangolas_sajtotaj_140507ml_01.jpg

Gyurcsik András, a rendező Miskolczi Borbarátok Társasága Közhasznú Egyesület alelnöke kiemelte, országszerte is egyre többen ismerik a különleges miskolci rendezvényt – és nem csak az érdeklődők száma mutatja a Borangolás egyre növekvő népszerűségét, hiszen egyre több pincetulajdonos is ki szeretné nyitni pincéjét a nagyközönség előtt.
Nos, a számok magukért beszélnek: idén már több mint 20 pince várja a borbarátokat, s közel 30 – köztük a tokaji, az egri és a bükki borvidék – borásza kínálja majd legfinomabb nedűjét. S hogy a hangulat a tetőfokára hágjon, arról 11 hangulatfokozó zenész és zenekar gondoskodik majd.

Minden zenei műfaj, amitől jókedvre derül az ember

A borangolók derűs hangulatáról idén is zenészek, zenekarok is gondoskodnak. A vidám borozás melletti zenei aláfestésről Palla Melinda, a szervezésben részt vállaló Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. kulturális szervezője szólt a szerdai sajtótájékoztatón. Mint mondta, 3 zenei műfaj képviselteti majd magát a szombati rendezvényen: a népzene – olyan előadókkal, mint például a Számadó zenekar, vagy Barsi Csaba és az Agyagbanda –, a jazz és a világzene – mások mellett Czakó Péterrel, Petrány Mihállyal –, valamint a klasszikus cigányzene.

borangolas120512_ja.jpg

A szervezőknek a zenei paletta színesítésében is sikerült újat húzniuk az idei Borangolásra. A Nagy-Avas Alsó során felállítanak egy Jazz-szigetet, ahol mások mellett Michael Vigula gitárművész is fellép majd május 10-én.

Egy kóstolót az Avas palacsintájából?

Egy premier is köthető a III. Avasi Borangoláshoz: a PalacsintaHáz és Borklubban ugyanis megálmodták az Avas palacsintáját. Oszlánczi Réka tulajdonos, étteremvezető előzetesen azért elárult néhány ismertetőt a különlegességről a sajtó munkatársai számára, akik meg is kóstolhatták a finomságot. Mint mondta, a palacsinta panko-morzsában sült, ropogós, fűszeres csirkemájat tartalmaz, baconnal és füstölt sajttal. Mindezt palacsintaoszlopokban tálalják, majonézes kukoricasaláta talapzaton.

borangolas_sajtotaj_140507ml_04.jpg

– Ritka az olyan település, ahol a belvárosban emelkedik egy hegy, borospincékkel. Ezt a jellegzetességet kívántuk kiemelni a palacsinta megalkotásánál. Benne van ugyanakkor a pincesor vadregényessége, a miskolciak dacossága és sokszínűsége is. Ugyanakkor elegáns és tekintélyt sugárzó az Avas palacsintája – jellemezte nagy szeretettel és nem kis büszkeséggel a különlegességet megálmodó étteremvezető. Oszlánczi Réka elmondta, a különleges palacsintát a palacsintaházban leplezik majd le szombat délután 14:00 órától, ahol meg is lehet majd ízlelni a finomságot.

Jótékonykodhatunk is


Első alkalommal rendeznek jótékonysági borestet a Borangolás kísérő rendezvényeként. Mint az ötletadó Jacsó Pál és Hangó István, a Miskolc-Avasi Református Egyházközség lelkésze elmondta, a borestet a Miskolc–Avasi Református Egyházközség Papszer utcai gyülekezeti termében rendezi meg a Miskolczi Pincék Asztaltársasága május 9-én, pénteken 18:00 órától. Elárulták azt is, hogy szeretnék, ha a jótékonysági borestnek lenne folytatása: terveik szerint évente legalább kétszer megrendeznék, egyszer egy külhoni, egyszer pedig egy helyi, megyei intézmény támogatására gyűjtenének.
A Borangolás napján aztán internetes licitet indítanak majd, mely egészen június közepéig tart. A gyűjtésekkel a Böjte atya által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítványt kívánják támogatni, így összekapcsolva a külhoni magyarságot és Miskolc történelmi borkultúráját – ismertették a szervezők.

borangolas_sajtotaj_140507ml_06.jpg

Az Avas kapuja címmel kiállítás is nyílik a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai épületében, ahol az Avas hagyományait mutatják be az érdeklődőknek. A kiállítás a „Partnervárosok együttműködésének fejlesztése a történelmi Tokaji Borút mentén” című projekt keretében nyílik meg. A III. Avasi Borangolás a Lecsengető mulatsággal zárul. Este 20-22:00 óra között – az Észak-keleti Átjáró Kulturális és Tudományos Egyesület szervezésében – az Esztenás együttes koncertje és táncháza szórakoztatja majd az érdeklődőket a Palóczy emlékműnél.

A Miskolczi Borbarátok Társasága Közhasznú Egyesület, az Avasi Borút Egyesület és a Miskolc Kulturális Központ Nonprofit Kft. által rendezett III. Avasi Borangolásról bővebb információt a www.borangolas.hu és a www.facebook.com/avasiborangolas oldalon olvashatnak.

K. I.
Fotó: M. L., minap-archív



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!