Városinfó

Újabb csarnok, újabb munkahelyek a Gustav Wolfnál

2014-05-07 16:54

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE wolf_gyaravato_140507_fkcs_20.jpg

Drótgyára után tovább fejlesztett Miskolcon a Gustav Wolf cégcsoport. Szerdán délelőtt adták át ünnepélyes keretek között a Gustav Wolf Briszi Gépgyár Kft. üzemcsarnokát, amelyben a drótgyártás előállításához szükséges berendezéseket fognak gyártani tovább bővítve ezzel a miskolci foglalkoztatottak számát is.

Két éve sincs, hogy a Gustav Wolf Miskolci Drótgyár Kft. megkezdte működését a vadonatúj üzemben a Miskolci Mechatronikai Ipari Park területén. A cégcsoport hamar elszánta magát a fejlesztésre, szerdán már át is adták az első szomszédságában megépült második üzemcsarnokot, ahol a korábbi hatvan mellett újabb húsz miskolci dolgozót alkalmaz a cég.



A gyáravató ünnepségen mondott beszédét Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár azzal kezdte, az új munkahelyek létrejötténél jobb üzenet nincs. Megjegyezte, már az előző csarnok avatásán is érezte a német tulajdonoson, hogy hosszú távon szeretne berendezkedni a térségben és bővítésben, fejlesztésben gondolkodik. A gépipar szempontjából pedig Miskolc és térsége kiváló környezet, itt van az egyetem, jelen vannak a megfelelő szakemberek, akik szeretnének dolgozni. Hangsúlyozta, az átadás több üzenetet is hordoz, az üzemcsarnok egy munkahelyteremtő pályázat támogatásának segítségével valósult meg. A kormány folyamatosan ír ki ilyen pályázatokat és a 2010-es 2 milliárdhoz képest idén 13 milliárd forint értékben hirdettek nyerteseket.

Hátrányos helyzetű térségekben új munkahelyek teremtését támogatják, az ilyen pályázatokban pedig Borsod-Abaúj-Zemplén az élen jár. A 140 millió forintból megvalósult Gustav Wolf Briszi Gépgyár Kft. üzemcsarnoknál negyven millió a támogatás, ami jelzi, állami támogatással két, háromszoros saját forrást lehet megmozdítani. A magyar kormány pedig növekedési hitelprogrammal is segíti a mikro-, kis-, középvállalkozásokat, ahogy a következő uniós fejlesztési időszakban is a gazdaság élénkítése a fő cél, a források hatvan százalékát szeretnék erre fordítani.

wolf_gyaravato_140507_fkcs_4.jpg

Az 1887-ben alapított Gustav Wolf különleges drótkötelek, felvonókötelek, gumiabroncsok gyártásában vesz részt, olyan partnerei vannak, mint a Good Year, a Pirelli, vagy a Continental, a világ minden táján találkozni a drótköteleikkel, Mekka legmagasabb épületét is ők „drótozták be”, mondta el Ernst Wolf ügyvezető.  Kínában is van gyáruk, de az európai piac és gyártás továbbra is nagyon fontos számukra. Miskolcon még többet akarnak elérni, évi háromezer tonnára szeretnék bővíteni a gyártási kapacitást, hosszú távra terveznek itt és máris a következő lépésen gondolkodnak.

Ebben egy újabb lépés a gépgyár, amelyből kiindulhat az újabb telephelyfejlesztés. A dolgozói csapatuk húsz fővel bővül a második csarnokban és máris van megrendelésük is a gépgyártásra. Az ügyvezető megköszönte a városvezetés folyamatos együttműködését és segítségét és mindenki munkáját, aki közreműködött a fejlesztésben.

wolf_gyaravato_140507_fkcs_7.jpg

2010-ben egy határozott stratégia mentén kezdtek el dolgozni, és ennek most már kézzel fogható eredményei vannak, a szavakat tettekre váltották, mondta Kriza Ákos, Miskolc polgármestere. Olyan, modern, környezetbarát technológiákat használó, magas színvonalú munkát végző üzemekre van szükség Miskolcon, mint amilyen a Gustav Wolf. Fontos a munkahelyteremtés, de azért is lényeges ez a beruházás, mert jól mutatja a városvezetés és a kormány harmonikus együttműködését. Ezt szeretnék tovább folytatni a jövőben is, hangsúlyozta a polgármester.

Csak akkor lehet fenntartani a várost, ha Miskolc megbecsüli a multinacionális cégeket és a helyi vállalkozásokat is. A 2010-ben elindított stratégia kézzel fogható eredménye a Gustav Wolf mellet a Takata beruházása, a Bosch, a Vodafone bővítése is, ennek a stratégiának a mentén folytatják a munkát, tette hozzá Kriza Ákos.

wolf_gyaravato_140507_fkcs_27.jpg

A beszédeket követően szalagátvágással adtak át hivatalosan is a csarnokot, melyet a meghívott vendégek kíséretében be is jártak.

H. I.
Fotó: F. Kaderják Csilla




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!