Környezet

Bükkszentkereszten tekernek

2014-05-06 09:38

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Mozgalmas nap előtt áll Bükkszentkereszt, ugyanis a településen rendezik meg a mountain bike kerékpár diákolimpia Borsod-Abaúj-Zemplén megyei döntőjét. A viadallal párhuzamosan nyílt regionális diák XCO versenyre is sor kerül május 16-án.

A versenyen eldöntik a megyei diák bajnoki címek sorsát, egyéni és csapat versenyszámban. Ugyanakkor továbbjutási és felkészülési lehetőség a Veszprémben (Eplény) megrendezésre kerülő országos döntőre. A bükkszentkereszti esemény, versenyzési lehetőség, de a szervezők tájékoztatása szerint céljuk a sportág népszerűsítése a fiatalok körében. Az összes futam nyílt, bárki indulhat, aki elfogadja a szabályokat és leadja nevezését a verseny kiírása szerint! A verseny fővédnöke Jámbor Flórián, Bükkszentkereszt polgármestere. Védnökei: Daragó Lászlóné, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, a Magyar Diáksport Szövetség alelnöke, Füstös József, a Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület titkára.

-          A versengésre Bükkszentkereszten, május 16-án, pénteken délelőtt, 10 órától kerül sor – adott tájékoztatást érdeklődésünkre Füstös József. – A versenyt a Lapka sportpályán rendezzük meg. A fő szervezők: a Kis Galya KSE, Kirilla László és Sikter Zsuzsanna.

Egyéniben U9, U11, U13, U15, U17, bővített U19-es korcsoportokban indítanak futamokat. A csapatversenyben az egyéni versenyzők helyezése alapján pontoznak. A győztes iskola az lesz, amely a tanulók pontszámát összeadva, a legtöbb pontot szerzi. A verseny napján reggel 8 és 10 óra között kerül sor a pályabejárásra. Háromnegyed tízkor tartják meg a technikai értekezletet, majd 10 órakor indul az első futam, amely az óvodásoké lesz. Őket követik az U9-es mezőny tagjai, majd negyedóránként vágnak neki a táv megtételének a többiek.

Az a versenyző nyer, aki a szabályok betartásával, tiszta versenyzéssel a legrövidebb idő alatt ér célba. A versenyen vitás esetekben a rendezőség dönt! Sisak használata kötelező! A diákversenyen kategóriánként az első három helyezett érem, és oklevéldíjazásban részesül. A tervek szerint 13 óra 30 perckor kezdődik az eredményhirdetés, erre a sportpályán kerül sor. Az elsők felhúzhatják a bajnoki pólót a dobogón.

Nevezni a diáksport honlapon, az iskola felületén lehet, mint bármilyen más diákolimpiára, illetve az mvsc©vipmail.hu címre elküldött iskola által kitöltött, lepecsételt egyéni nevezési lap elküldésével! A helyszínre minden indulónak vinnie kell az iskola által aláírt, lepecsételt egyéni nevezési lapot és az érvényes Diákigazolványt, amit a rajtszámok átvételekor be kell mutatni. Nevezési határidő: 2014. május 13., kedd, déli tizenkét óra. Helyszíni nevezésre nincs lehetőség, kivétel az ovis futam! Hasznos tudnivaló, hogy Bükkszentkereszt Miskolcról Lillafüred, vagy Bükkszentlászló érintésével közelíthető meg. Egerből Felsőtárkányon keresztül, szép hegyi úton lehet eljutni a településre.

 

D. L.  


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!