Közélet

Természetismereti verseny a csanyiki erdei iskolában

2014-05-06 09:31

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE erdei_isk_csanyik.jpg

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. Csanyiki Erdészeti Erdei Iskolájában rendezték meg a XXII. Kaán Károly országos természet- és környezetismereti verseny Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fordulóját. Az erdei iskola első alkalommal volt házigazdája a megyei döntőnek. A verseny célja, hogy a gyerekek számára lehetőséget biztosítsanak környezetük önálló megfigyelésére, a terepmunka gyakorlására, a kutatómódszerek önálló alkalmazására.

A megmérettetésen ötödik és hatodik osztályos tanulók vehettek részt. Tíz iskolából mintegy harminc diák versenyzett nálunk. A végső győzelmet mindkét kategóriában a miskolci Avastetői Általános Iskola tanulói szerezték meg. Az ötödikesek között Turnyánszki Bence bizonyult a legjobbnak. A hatodikosok között pedig Kerékgyártó Eszter nyert, ő képviseli majd a megyét Mezőtúron, az országos döntőben.

Mindketten Erdőgazda társasjátékot és ÉSZAKERDŐ-ajándékcsomagot is kaptak elismerésként. Egyébként, amíg a nevelők a dolgozatokat javították, a gyerekek is hasznosan töltötték az időt, ugyanis az erdei iskola kézműves foglalkozásán vettek részt – foglalta össze Rencsiné Ágh Márta, az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdei iskola programjainak koordinátora.


minap.hu

Képünk illusztráció



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!