Gazdaság

Dobogós helyen a munkahelyteremtésben

2014-05-05 19:14

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE takata_140417_ja_23.jpg

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jött létre a legtöbb új munkahely Budapest és Jász-Nagykun-Szolnok megye után az elmúlt 7 évben uniós támogatással – ez derül ki az egyik internetes hírportál által publikált felmérésből. Az országban összesen több mint 53 ezer új munkahely létesült uniós forrásból.

Több mint 6,3 milliárd forint uniós támogatásnak köszönhetően 4185 új munkahely 7 év alatt – Borsod-Abaúj-Zemplén megye ezzel második a megyék között. A sorban Nógrád megye az utolsó, ott alig ötödannyi, mindössze 850 új, eu-s munkahely jött létre. A térképet és az ábrát az index hírportál készítette.

munkahelyterkep_1405_kis.jpg
(Ide kattintva megnézheti nagyban a térképet)

A munkahelyteremtésről a városháza is készített egy összesítést, ami szerint az elmúlt 3 évben, több mint 3900 miskolci munkahelyet sikerült létrehozni és megmenteni a gazdasági válság hatásaitól.

– Az elmúlt időszakban kollegáimmal összegyűjtöttük azokat a cégeket, amelyek az elmúlt időszakban munkahelyteremtést jelentettek be, vagy azok megtartásában kérték az önkormányzat segítségét. Ez által fontos munkahelyek jöhettek létre és maradhattak meg, elegendő csak a Bosch vállalatcsoportra gondolni, ami tavaly több alkalommal jelentett be foglalkoztatás-bővítést – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Menyhárt Szabolcs, az önkormányzat vagyongazdálkodási, számviteli és kontrolling osztályának vezetője.

A megyei, és ezen belül a miskolci gazdaságot a vagyongazdálkodási osztály vezetője szerint bővülő tendencia jellemzi. Emlékeztetett: már épül a többek között légzsákokat is gyártó Takata cég miskolci gyára, ha felépül, 800 alkalmazott dolgozhat majd a futószalagok mentén, és körülbelül 200 mérnök és egyéb beosztású munkavállalót foglalkoztat majd a japán befektető.

bosch_130919_ja_83.jpg

A Bosch még tavaly jelentett be újabb miskolci bővítéseket. A német ipari csoport 2014 második felétől, a faipari elektromos szerszámainak gyártásának és fejlesztésének egy részét is a városba telepíti, ez 320 új munkahelyet jelent a városban. A Vodafone áprilisban adta át azt az új irodaszárnyat, amivel a mobilszolgáltató 540 fősre bővíti miskolci ügyfélszolgálati központját. A Waberer's-Szemerey Logisztika Kft. pedig 3 milliárd forintos beruházást valósított meg a városban. 160 új kamiont vásárolt és csaknem 100 állást hirdetett meg gépjárművezetők számára. A városban régóta jelen lévő Shinwa pedig a munkahelymegtartás mellett döntött.

Menyhárt Szabolcs hozzátette: a közép- és kisvállalkozások körében szintén bővülést tapasztaltak. És ez nagyon fontos, hiszen hosszú távon ezek a kis cégek tudják megteremteni a stabil munkaerőpiacot a városban.

Istenes Zs.
Fotó: minap-archív



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!