Gazdaság

A héten már miskolci uborkát adnak a tízóraihoz

2014-05-05 16:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE agrokultura_140505_fkcs_6.jpg

A napokban már a Miskolci Agrokultúra Kft. fóliasátraiban termett uborkát ehetik majd a miskolci óvodások a tízóraihoz, elkezdődött ugyanis a szüretelés a Déli Ipari Park mellett. Május közepén a salátát is szedhetik, a hónap vége felé beindul majd a paradicsom, június elejével pedig a paprika is.

Hatezer paradicsom- és ugyanannyi paprikatő, négyezer uborka, ötezer tő fejes saláta és háromezer nyári káposzta – zöld növényekkel van teli a Miskolci Agrokultúra Kft. fóliaháza. Hétfő délelőtt nagy munka folyt éppen, a paradicsompalántákat kötözték, az uborkáról pedig szüreteltek. Mint Lantos Ottótól, a cég ügyvezető igazgatójától megtudtuk, hetven kiló körüli mennyiséget sikerült hétfőn leszedni, szerdán pedig még ugyanennyivel egészülhet ki a heti termés.

agrokultura_140505_fkcs_11.jpg

Kilátogatott a szüretre Zsóka Roland, a Miskolci Közintézmény-működtető Központ élelmezési igazgatója, aki rögtön meg is kóstolta a frissen szedett zöldséget és elismerően nyilatkozott róla. Mint mondta, a Központi Lánykollégium és a Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium konyhájába kerül be, és a héten már minden óvodában, ahová innen viszik a tízórait, ezt az uborkát ehetik majd a gyerekek. A leszedett mennyiség, mintegy kétezer adag tízóraihoz lesz elég.

Szép nagy már a fejes saláta is, így nemsokára az is megjelenhet az intézményi konyhákban, 20-a után már a paradicsom is érhet, június elején pedig a paprika is beindul majd.

agrokultura_140505_fkcs_8.jpg

Mostantól tíz hónapon keresztül érik majd az uborka, mondja Lantos Ottó, így szinte folyamatos ellátást, folyamatos friss árut tudnak a miskolci intézményi konyháknak biztosítani. Az ügyvezető igazgató hozzátette, köszönhetően az utóbbi hetek szinte extrém időjárásának a fóliaház tesztelése is megtörténik, hiszen a napokban például 130 kilométeres szelet is kiállt a fóliaborítás és a vázszerkezet.

Az építménynek egyébként automata rendszere van, amely 40 kilométeres szél alatt nyitja ki a tetőablakokat és szellőztet. Ez össze van kötve a benti ernyő nyitásával, így kerengeti a levegőt a tetőtértől a talajszintig és engedi be a frisset, fokozatos légcserével úgy, hogy ne bolygassa a fóliaházban kialakult saját mikroklímát.

H. I.
Fotó: F. Kaderják Csilla



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-02-19 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!